Szerzőinknek

A KÖZJAVAK folyamatosan várja a minimum 10.000, maximum 25.000 karakter terjedelmű, a folyóirat profiljába illeszkedő tanulmányokat. A kéziratok megküldése előtt javasoljuk a formai követelményekre vonatkozó szabályok áttanulmányozását. A megjelentetni kívánt tanulmányokat az alábbi e-mail címre várja a szerkesztőbizottságbartha.ildiko@law.unideb.hu

A beérkezett kéziratokat minden esetben anonim lektorálási folyamatnak vetjük alá. A lektorálás részletes leírása ide kattintva érhető el: << lektorálás>>

A szerkesztőbizottság által befogadott tanulmányok hagyományos módon, a negyedévente megjelenő elektronikus folyóiratban, valamint az interaktív kozjavak.hu blogoldalon is megjelennek (amennyiben ezzel a lehetőséggel élni kíván a szerző). Erre tekintettel a tanulmányok elkészítését és benyújtását kétféle formában kérjük megtenni.

Formai követelmények:

A tanulmányokat a Times New Roman betűtípusban, 12-es betűmérettel, 1,5 sortávolsággal, sorkizártan kérjük elkészíteni. 

Hivatkozási rendszerre vonatkozó követelmények:

A szerkesztőbizottság kéri a szerzőket, hogy a kéziratokat egyfelől a hagyományos, lábjegyzettel ellátott formátumban, valamint a blogként való megjelentetést elősegítő szövegközi hivatkozásokat tartalmazó változatban is szíveskedjenek elkészíteni.

1. Blog változat:

1. Amennyiben a forrás nyilvános weboldalon is teljes terjedelemben elérhető (pl. egy hatályos törvényszöveg, tanulmány, jelentés stb.), akkor a wordbe ágyazott hiperhivatkozással (a hiperlinket a szövegben a forrásra egyértelműen utaló szóhoz vagy szókapcsolathoz rendeljük hozzá).

Példa: 
„Az információszabadság lényege, hogy a társadalom tagjainak joga van a közérdekű adatokat (Infotv. 3. § 5.) megismerni, betekinteni az ezekkel kapcsolatos dokumentációba.”

Amennyiben tudományos irodalmi forrást hivatkozunk meg ezzel a módszerrel, a hiperlink alatt csak olyan elérhetőséget adjunk meg, amely a közlemény bibliográfiai adatait is teljeskörűen tartalmazza és a szerzői jogi követelményeknek megfelelően lett közzétéve. Amennyiben ez nem lehetséges, a 2. pontban ismertetett hivatkozási formát alkalmazzuk.

2. Ha nem érhető el (vagy nem teljes terjedelemben) a forrás nyilvános weboldalon, a forrást a megfelelő szövegrész után zárójelben jelöljük a következők szerint: (Szerző vezetékneve, megjelenés évszáma, oldalszám), pl.: (Sivák–Vigvári, 2012, 37). Amennyiben a hivatkozott forrásnak nincs oldalszámozása vagy a forrás egészére hivatkozunk, az oldalszám megjelölése nem szükséges a zárójelben, pl.: (Torsten, 2004). Ha a hivatkozott cikknek nincs szerzője, akkor a megjelenési helyet írjuk a szerző vezetékneve helyére, pl.: (Szabadhajdú, 2011, 4).

A zárójelben fentiek szerint hivatkozott forrásokat a blogbejegyzés végén forrásjegyzékben, teljes bibliográfiai adatokkal kérjük feltüntetni.

2. Folyóirat változat:

A felhasznált forrásokat lábjegyzetben kérjük meghivatkozni, az alábbi szerkesztési elvek szerint.

Könyveknél: 
Sivák József–Vigvári András (2012): Rendhagyó bevezetés közpénzügyek tanulmányozásába. Budapest, Complex, 35-40.

Tanulmánykötetben, gyűjteményes kötetben megjelent szövegek esetében: 
Mickiewicz, Ellen (2000): Institutional Incapacity, the Attentive Public, and Media Pluralismin Russia. In: Richard Gunther, Richard – Mughan, Anthony (eds.): Democracy and the Media. Cambridge: Cambridge University Press., pp. 85–121.

Folyóiratban megjelent tanulmány esetében: 
Selck, J. Torsten (2004): On the Dimensionality of European Union Legislative. Journal of Theoretical Politics. Vol. 16., No. 2. April, pp. 203–222.

Hetilapokban/napilapokban megjelent, szerző nélküli írások hivatkozása:
Közös rendszer – felkészült irányítás (2011). In: Szabadhajdú Városi Hetilap, 2011. 21. évf. 42. sz. (12. 20.) 4–5.

Mindegyik fenti esetben az alábbiak szerint kérjük a pontos oldalszám megjelölését, amennyiben szükségessé válik: magyar szakirodalomnál „34–54.” és angol szakirodalomnál „pp. 34–54.”

Kérjük, hogy a szerzők a tervezett tanulmány részét képező képeket, ábrákat vagy táblázatokat is külön dokumentumban is küldjék el (ábrák és táblázatok esetében olyan formátumban, amelyben lehetséges ezek szerkesztése – diagramoknál excelben).