Az Európai Uniós Bírósága ítéletet hozott a C/817/21 számú román bírói illetve ügyészi fegyelmi eljárásokra vonatkozó rendszer tárgyában, mint jogállamiságot érintő eset értékelésében, a bukaresti ítélőtábla előzetes döntéshozatal keretében feltett kérdésére válaszolva. A bíróság azt a következtetést vonta le, hogy a vezető felügyelő jogköreit megerősítették a román igazságszolgáltatás szervezete reformjainak átfogóbb összefüggésében, amelyek célja vagy hatása a román bírák függetlensége és pártatlansága garanciáinak csökkentése. 

Romániában egy több büntetőügyben érintett fél fegyelmi panaszt nyújtott be a hatáskörrel rendelkező igazságügyi felügyelethez néhány eljáró bíró és ügyész ellen. Mivel valamennyi panaszának kivizsgálását további intézkedés nélkül megszüntették, panaszt nyújtott be a vezető felügyelő ellen, amelynek kivizsgálását szintén további intézkedés nélkül megszüntették. Ezt követően a bukaresti ítélőtáblához fordult, hogy megtámadja a panaszai kivizsgálásának további intézkedés nélküli megszüntetését, többek között azzal érvelve, hogy a hatásköröknek a vezető felügyelő kezében való összpontosulása miatt nem lehet fegyelmi eljárást indítani. E fél szerint a hatáskörök ilyen koncentrációja ellentétes az uniós joggal. A bukaresti ítélőtábla e tekintetben kérdést intézett a Bírósághoz.

Az EUB válaszában elsődlegesen leszögezte, bár magának a bírósági szervezetrendszernek a kialakítása kétségkívül tagállami hatáskörbe tartozik, az uniós jog érvényesülésének (és az uniós állampolgárok jogainak biztonságának érdekében) a megfelelő garanciákat biztosítania kell a kialakított rendszereknek, és ugyanúgy vonatkozik ez a bírók felülvizsgálatát ellátó rendszerekre is. Ebből kifolyólag ez utóbbinak is meg kell felelnie minden uniós jogból eredő kritériumnak, különösen a jogállamiság követelményének.

Hogy ezen előírásoknak való megfelelőséget vizsgálják, mind a szabályozást, mind pedig az az alapján folytatott tényleges gyakorlatot feltárnia és értékelnie kellett a Bíróságnak.

A román rendszerrel kapcsolatban megállapították, hogy amennyiben egy vezető felügyelő által hozott döntést szeretnének fegyelmi eljárást indítani, arra csak azoknak van lehetősége, akiknek a döntés befolyásolja az előremenetelüket, így igen zárt kört jogosít fel felülvizsgálat megindíttatására. A vezető felügyelő döntéseinek felülvizsgálatának lefolytatására feljogosított személy függetlensége is megkérdőjelezhető, mivel azt a vezetőhelyettes felügyelő is lefolytathatja, akinek megbízatása összekapcsolódik a vezető felügyelőjével. Ezen tények fényében megállapítható, hogy akadályozza a rendszer a vezető felügyelőkkel szembeni fegyelmi eljárások megindítását.

Ez a szinte bebetonozott helyzet része a román igazságszolgáltatási szervezetrendszerre vonatkozó korábbi reformcsomagnak, amely a bírák függetlenségét és pártatlanságát biztosító garanciákat rombolta. A rendszer ennek eredményeként felhasználható a politikai ellenőrzés eszközéül a bírák tevékenységét tekintve.

A Bíróság megállapította továbbá, hogy a konkrét gyakorlat, illetve a vezető felügyelő személyéhez köthető aggályok (a végrehajtó és törvényhozó hatalmi ágakhoz való kötődést valószínűsítik) is e félelmeket táplálhatják, megerősítik a szabályozásból következtetetteket.

Így a Bíróság szerint a román jogszabályok: „az alapügy tárgyát képező szabályozást nem úgy alakították ki, hogy az a jogalanyokban semmilyen jogos kétséget ne keltsen az igazságügyi felügyelet előjogainak és feladatainak az igazságszolgáltatási tevékenységre történő nyomásgyakorlás vagy e tevékenység feletti politikai ellenőrzés eszközeként történő alkalmazását illetően.”

 

Az összefoglalót készítette: Legény Lili, joghallgató DE ÁJK

Források:

https://curia.europa.eu/jcms/upload/docs/application/pdf/2023-05/cp230076hu.pdf

https://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=273603&pageIndex=0&doclang=HU&mode=req&dir=&occ=first&part=1&cid=1478088

Kategória: AlapjogokEurópai UnióBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 

• A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

A Debreceni Egyetem Állam és Jogtudományi Kar Pénzügyi Jog és Közmenedzsment Tanszéke 2023. május 19-én tartotta a Pénzügyi Jogot Oktatók Konferenciáját, amely a hazai társkarok pénzügyi jogot, valamint közpénzügyet oktató kollégáinak rendszeres szakmai rendezvénye. A 2006-ban életre hívott szakmai rendezvénysorozatot – melynek mindig más intézmény ad helyet - az idei évben immáron harmadik alkalommal rendezte meg a Tanszék. A szakmai vita központjában idén a különadók és a nemzeti vagyon szabályozási kérdéskörei álltak, melyhez kapcsolódóan minden jelenlévő kifejthette szakmai véleményét.

A vendégeket Szikora Veronika dékán, egyetemi tanár (DE ÁJK) köszöntötte, majd házigazdaként Horváth M. Tamás tszv. egyetemi tanár (DE JÁK) nyitotta meg a rendezvényt, amelyet Darák Péter egyetemi docens (ELTE ÁJK) az ágazati különadók és állami szabályozási szerepekkel összefüggésben tett vitaindító előadása követett. Olyan szakmai kérdések kerültek felszínre, amely a különadó pénzügyi alkotmányosságának kérdéskörét, diszkriminatív jellegének vizsgálatát, redisztributív és közhatalmi funkcióját érintették. Az elmúlt húsz évben a különadók – többnyire a válságok hatására bevezetett - három hulláma követte egymást, azonban a 2010 előtt, illetve után, majd a COVID-19 járvány, és az orosz-ukrán háború okozta energiaválság okozta recessziót követően bevezetett rendkívüli közterhek mögött más és más jogpolitikai indokok és érvek álltak. Felvetődött a kérdés, hogy az első hullám során piaci elégtelenségek kezelése érdekében bevezetett regulációs megoldások, ma ugyanezt a szerepet töltik e be, mint elődjeik, illetve milyen változásokon ment keresztül szerepük az évek során. Hiszen az újonnan bevezetett közterhek gyakran az általános adórendszer részei maradnak, azaz nem átmeneti jelleggel kerülnek alkalmazásra, továbbá az összes adóbevétel csaknem 14%-át teszik ki (magasabb mértéket mint pl.: a társasági adó), amely más megvilágításba helyezi az adórendszerbe betöltött helyüket is. Az Európai Unió Bírósága az uniós keretek vizsgálatát több ízben elvégezte, azonban az látszik, hogy főként a jelenlegi válságok hatására a kontroll gyengült, míg az Alkotmánybíróságot az alkotmányos keretek vizsgálatakor kötik az adósságfék eredményeképpen bevezetett korlátok. További diskurzus tárgyát képezheti, hogy vajon a dogmatikai keretek mennyiben tarthatóak vagy azokat újra kell gondolni?  Hiszen egyre több a rendkívüli helyzet, miközben az alkotmányos keretek kiszámítható adózást követelnek meg.

A konferencia második nagy vitaindító előadását Nagy Zoltán professzor úr (ME ÁJK) tartotta „Nemzeti és állami vagyonnal való gazdálkodás” címmel. Az előadás olyan érdekes kérdéseket feszegetett, amely szintén további szakmai viták tárgyát kepézhetik. Magyarországon a rendszerváltást követően az állam privatizáció révén kiesett a nagyobb, stratégiailag fontos vállalkozásokból, azonban már a 2008-as válság után - a COVID-19 és energiaválságot követően fokozottabban - egy visszaállamosítási tendencia figyelhető meg, főként a stratégiailag fontos ágazatokat illetően. Bővült a közszolgáltatások köre, miközben gyakorivá vált azok delegált feladatellátása, illetve az is jól látszik, hogy olyan ágazatokban, ahol kevésbé valószínűsíthető profit az állam kezd háttérbe vonulni és a piacra bízza azok biztosítását.

A szakmai előadásokon túl a konferencia lehetőséget adott az intézményközi kapcsolatok fejlesztésére, egyetemi oktatási tapasztalatok megosztására és a résztvevők közti informális beszélgetésekre is.

 

A konferencia „Az Államelvű fordulat a piac gazdasági szabályozásában” című, az ITM NKFIH „OTKA” K 134499. számú projektje keretében valósult meg.

 

A beszámolót készítette:

Lovas Dóra, egyetemi adjunktus (DE ÁJK)

Kategória: JogállamTelepülési adóEurópai UnióKözvállalatokHelyi adókHelyi költségvetésÁllami támogatásokBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 

• A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Anthony Michael Collins főtanácsnok nemrég közzétett indítványában ismét egy lengyel devizahiteles ügyben fejtette ki érveit, mely alapját egy lengyel bíróság által kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárás adta. A 2008-as válság kitörését követően számos bírósági perben sorakoztak fel egymással szemben az adósok és a hitelintézetek Európa szerte, a drasztikusan megemelt kamatlábak következtében. A lengyel bíróságok joggyakorlatát tekintve megfigyelhetjük, hogy az esetek nagy többségében az adósok védelmére keltek, ugyanakkor ebben az ügyben még nincsen jogerős ítélet, azonban figyelemre méltó a főtanácsnok indítványában megfogalmazott előzetes vélemény.

Előzmények

A 2000-es évek elején Lengyelországban a hitelintézetek több tízezer, svájci frank alapú jelzáloghitelt bocsátott ki a fogyasztóknak még hozzá ingatlanvásárlás céljára. Hatalmas népszerűségnek örvendett az ilyesfajta hiteltermék ugyanis e jelzáloghitelekre alkalmazandó kamatlábak jóval kedvezőbbek voltak a zlotyban (PLN) nyilvántartott hitelekhez képest. Azonban a 2008-as globális pénzügyi válság következménye képen a CHF és PLN között átváltási árfolyam romlott az utóbbi pénznem birtokosainak szempontjából, ugyanis attól függetlenül, hogy a hitelfelvevők CHF-hez kötött jelzáloghitelt vettek fel a bankok PLN-ben folyósították a hiteleket. Fogyasztók ezrei – illetve az alapeljárás felperese is – indítottak pert azon bankok ellen, amelyeknél jelzáloghitelt vettek fel, mivel az úgy vélték, hogy a kamatlábak ilyen szintű megemelése egyoldalú szerződésmódosításnak minősülés, és azzal érveltek lengyel bíróságok előtt, hogy tisztességtelenek a jelzáloghitel‑szerződéseikben alkalmazott átváltási feltételek. A bíróságok túlnyomó többségében elfogadták az ezen érvekre alapított kérelmeket, és a jelzáloghitel‑szerződést teljes egészében semmisnek nyilvánították.[1]

Az alapügy tényállása, az előzetes döntés hozatalra előterjesztett kérdés és a Bíróság előtti eljárás

2008. július 25‑én Arkadiusz Szcześniak A.S és házastársa, E.S (továbbiakban adósok), jelzáloghitel‑szerződést kötöttek a Bank M.‑mel (továbbiakban Bank), és ennek keretében 329 707,24 PLN (körülbelül 73 000 euró) összegben házépítés céljára. A hitel futamideje 336 hónap volt, valamint, a hitel változó kamatlábát a LIBOR 3M (CHF) referencia‑kamatláb és a hitelintézet által rögzített kamatfelár[2] összegeként határozták meg.
  A hitelösszeget PLN‑ben folyósították, valamint tartották nyilván, és ezen összeget CHF‑hez kötötték a hitelintézet a hitel folyósításának napján irányadó árfolyamtáblázatban közzétett CHF vételi árfolyamnak megfelelő átváltását követően. A törlesztőrészleteit PLN‑ben kellett fizetni a Banknál az egyes havi törlesztőrészletek esedékességének napján irányadó az árfolyamtáblázatban feltüntet CHF eladási árfolyam alapján, és átváltásukat követően. 2011. szeptember 6‑án a felek módosították a jelzáloghitel‑szerződést, amely lehetővé tette az adósok számára, hogy a hitel törlesztőrészleteit innentől fogva közvetlenül CHF‑ben fizessék meg.
   Az adósok szerint az általuk kötött jelzáloghitel-szerződés olyan tisztességtelen feltételeket tartalmaz, amelyek a lengyel jog értelmében teljes egészében semmissé teszik azt. Így keresetet indítottak a Bankkal szemben a varsó-śródmieściei kerületi bíróság előtt. Az adósok azzal érveltek, hogy a Bank jogszabályi vagy szerződéses jogalap nélkül jutott hozzá az általuk folyósított havi törlesztőrészletekhez, és ez által azokból nyereségre tett szert. Az adósok kártérítést követeltek a Banktól pénzüknek szerződéses jogalap nélküli használata, a saját pénzeszközeik használatának ideiglenes lehetetlenülése és ennek következtében a haszonszerzés lehetőségének elvesztése, illetve az általuk a banknak kifizetett pénz vásárlóerejének csökkenése jogcímén.
   A lengyel bíróság előzetesen megjegyezte azt, hogy a lengyel jog szerint a hitelszerződésekben alkalmazott, az ügyben kifogásolt hasonló jellegű átváltási feltételek tisztességtelenek és jogellenesnek számítanak. A Bíróság Dziubak ítélete óta [3]az ilyen feltételek hitelszerződésben történő alkalmazása a szerződés egészének semmissé nyilvánítását eredményezi. A semmissé nyilvánítás ex tunc hatályú, így a polgári törvénykönyv 410.cikkének 1.§‑ával összefüggésben értelmezett 405. cikke értelmében a szerződés teljesítése során nyújtott valamennyi kifizetést vissza kell fizetni. [4]
  Ennek értelmében a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a bank tehát követelheti a hitelfelvevőtől a hitel tőkeösszegének visszafizetését hiszen, ha ezt nem kapná vissza akkor a másik félnél merülhetne fel a jogalap nélküli gazdagodás, továbbá a hitelfelvevő pedig követelheti a törlesztőrészleteinek visszafizetését, ideértve azokat a költségeket is amelyek a hitel törlesztésével kapcsolatban merültek fel mint például adminisztratív díjak és biztosítási díjak. Továbbá mindkét fél követelhet késedelmi kamatot attól az időponttól kezdve amikortól a másik fél részére fizetési felszólítást intézett.[5]

A kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ a Bíróságtól, hogy úgy kell-e értelmezni a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló irányelvet (a továbbiakban: irányelv),hogy ezzel  ellentétes a nemzeti jogszabály olyan értelmezése, amely szerint a fogyasztó és a bank által kötött hitelszerződés egészének semmissé nyilvánítása esetén a felek az e szerződés alapján általuk nyújtott pénzszolgáltatások visszafizetésén és a fizetési felszólítás időpontjától törvényes kamatlábbal számított késedelmi kamatok megfizetésén túlmenő követeléseket érvényesíthetnek egymással szemben.

Úgy kell-e értelmezni a 1993. április 5-i 93/13/EGK tanácsi irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7 cikkének (1) bekezdését, valamint a tényleges érvényesülés, a jogbiztonság és az arányosság elvét, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, valamint bírósági értelmezése, melynek értelmében annak megállapítása esetén, hogy a bank által kötött kölcsönszerződés a tisztességtelen szerződési feltételek miatt semmis, a felek az ennek a szerződés alapján teljesített pénzösszegek visszafizetésén túl más szolgáltatásokat is követelhetnek, különösen díjakat, kártérítést, költségtérítés, vagy a szolgáltatások valorizálást)[6]

A főtanácsnok indítványa

A fentebb ismertetett indítvánnyal összefüggésben Anthony Michael Collins főtanácsnok arra hívta fel a figyelmet, hogy az irányelv nem rendelkezik arról, hogy milyen következményekkel jár annak megállapítása, hogy fogyasztó szerződés jogilag nem létezik az abban foglal tisztességtelen feltételek elhagyását követően. A tagállamok feladata, hogy a nemzeti jogukban az uniós jog tiszteletben tartása mellett meghatározzák e következményeket.
  Collins főtanácsnok véleménye szerint, az irányelv nem képezi akadályát az olyan nemzeti jogszabályi rendelkezéseknek, illetve az azokat értelmező olyan nemzeti ítélkezési gyakorlatnak, amely lehetővé teheti, hogy a fogyasztó az ilyen jellegű semmis jelzáloghitel-szerződés alapján teljesített pénzösszegek visszafizetésén, valamint a fizetési felszólítás időpontjától törvényes kamatlábbal számított késedelmi kamatokon felül további követeléseket is érvényesíthessen a bankkal szemben.
   Mindazonáltal a nemzeti bíróság feladata, hogy a nemzeti jog alapján megállapítsa, hogy a fogyasztók érvényesíthetnek-e ilyen követeléseket, és ha igen, döntsön azok megalapozottságáról.
   Ezt a megoldást az irányelvnek a fogyasztók magas szintű védelmének biztosítására irányuló célja igazolja. A tisztességtelennek nyilvánított szerződési feltétel nem vált ki kötelező joghatásokat a fogyasztóra nézve, következésképpen a fogyasztó azon ténybeli és jogi helyzetének, amelyben e szerződési feltétel hiányában találná magát, először is helyre kell állnia. A főtanácsnok álláspontja szerint az a lehetőség, hogy ezeken túlmenő követelések is érvényesíthetők, arra ösztönözheti a fogyasztókat, hogy gyakorolják az említett irányelv alapján őket megillető jogokat, miközben eltántorítja a bankokat attól, hogy tisztességtelen feltételeket foglaljanak szerződéseikbe.
   A bank azon lehetőségét illetően, hogy hasonló jellegű követeléseket érvényesítsen a fogyasztóval szemben, Collins főtanácsnok ezzel ellenkező álláspontot képvisel. A Bíróság elé terjesztett álláspontja szerint
  A bank nem érvényesíthet a fogyasztóval szemben a hitel átadott tőkeösszegének visszafizetésén és a fizetési felszólítás időpontjától a törvényes kamatlábbal számított késedelmi kamatok megfizetésén túlmenő követeléseket.
  Ennek alátámasztásául Collins főtanácsnok megjegyzi, hogy a jelzáloghitel-szerződés semmissé nyilvánítása annak a következménye, hogy a bank tisztességtelen feltételeket foglalt e szerződésbe. A szolgáltató nem szerezhet gazdasági előnyt olyan helyzetből, amelyet ő idézett elő saját jogellenes magatartásával.
  Nyilvánvaló, hogy bankokat sem tántorítaná el attól, hogy tisztességtelen feltételeket alkalmazzanak a fogyasztókkal kötött hitelszerződéseikben, ha e szerződések semmissé nyilvánítása ellenére piaci díjat számíthatnának fel a fogyasztókkal szemben a hitel tőkeösszegének használatáért. Így akár előfordulhatna olyan helyzet is, amikor kifejezetten nyereséges lenne a bankok számára a tisztességtelen feltételek fogyasztók vonatkozásában történő alkalmazása
   Collins főtanácsnok megjegyzi továbbá, hogy a hitelfelvevők általában nincsenek abban a helyzetben, hogy megállapítsák a bank által tőlük követelhető összeget, mielőtt eldöntenék, hogy érdekükben áll-e vitatni a hitelszerződésükben foglalt tisztességtelen feltételek jogszerűségét, mert természetesen a bank még mindig többlet információ birtokában van az egyszerű fogyasztóhoz képest.
   A hitel tőkeösszegének használatáért járó díjazás bankok általi számításainak alapjául szolgáló kritériumok összetett és önkényes jellege és az, hogy a követelt összegeket általában azonnal meg kell fizetni, még inkább visszatarthatja a fogyasztókat az irányelv által számukra biztosított jogok gyakorlásától. Egy ilyen helyzet megfosztaná az irányelvet tényleges érvényesülésétől, és az ezen irányelv céljaival összeegyeztethetetlen eredményre vezetne.
   Végezetül Collins főtanácsnok megjegyzi, hogy a lengyelországi pénzügyi piacok stabilitására vonatkozó érv nem jelentős az irányelv értelmezése szempontjából, mivel ezen irányelv célja mindenekelőtt a fogyasztók védelme. A bankok, mint jogi képződmények kötelesek ügyeiket úgy intézni, hogy a jog valamennyi rendelkezését tiszteletben tartsák.

 

Az összefoglalót készítette: Remete Roland, joghallgató, DE ÁJK

 

Források jegyzéke:

[1] C-520/21. számú ügy [1.pont]

[2] A kamatfelár a változó kamatozású hitelek referencia feletti kamat mértékét fejezi ki.

[3] 2019. október 3‑i Dziubak ítélet (C‑260/18, EU:C:2019:819).

[4]  1964. április 23‑i ustawa – Kodeks cywilny (polgári törvénykönyvről szóló törvény) 481.cikkének 1. és 2.§‑a valamint 455. cikke

[5] C-520/21. számú ügy [20.pont]

[6] (C-520/21. sz. ügy [24.pont]

Kategória: Európai UnióBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 

• A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Hazánkból évről évre egyre több munkavállaló vándorol más tagállamba vagy épp külföldre a magasabb kereseti lehetőségek érdekében. Jelen tanulmány keretei között azt vizsgálom, hogy az uniós jogban lefektetett, a más tagállamból érkező munkavállalókat érintő jogok mennyiben érvényesülnek a gyakorlatban. Ezzel összefüggésben érdemes megvizsgálni az osztrák szabályozás tartalmát, az uniós joggal való összhangját, lévén, hogy nyugati szomszédunk az egyik fő célországa a magyar munkavállalóknak.

Bevezetés

Amennyiben a számtani adatokat vesszük figyelembe 2012. január és 2022. május között – kisebb visszaesések mellett – folyamatos emelkedés figyelhető meg az Osztrák Köztársaságban munkát vállaló magyarok tekintetében. Ez az emelkedés azonban nemcsak az említett év májusáig, de azt követően is folyamatosan megfigyelhető. 2022 júliusában a magyar munkavállalók száma a szomszédos országban már elérte a 114 448 főt.[1]
    Ugyanezen év szeptemberére pedig már 115 252 főt számláltak. Fontos azonban megemlíteni, hogy e szám nem foglalja magában a csekély mértékű bejelentéssel dolgozó munkavállalókat, az egyéni vállalkozókat, illetve azon magyar állampolgárokat sem, akik munkanélküli ellátásra jogosultak. Az említett hónapban tehát valójában 135 180 fő volt az Osztrák Köztársaságban vállalkozó és dolgozó magyar állampolgárok száma.[2] Ezen statisztikai adatok bemutatásával ismerhető meg, hogy a 2019. január 1-jén bevezetett kiigazítási mechanizmus mennyi magyar állampolgárságú munkavállalót érint vagy érinthet attól függően, hogy van-e gyermekük.[3]
   Főként a periféria, valamint a félperiféria országaiból a centrumországokba bevándorló munkások tartják fenn a jóléti szolgáltatásokat. Ezek a munkások egyrészt sokkal hátrányosabb helyzetből érkeznek, mint amely az adott országban megfigyelhető, másrészt gyakran előfordul, hogy a foglalkoztatásuk feketén, tehát bejelentés nélkül történik. Éppen emiatt nemcsak a munkavállalóknak járó biztonsági hálótól esnek el, de nagyon sok szociális szolgáltatást sem élvezhetnek. A vizsgált osztrák kiigazítási mechanizmus bevezetése által azonban a bejelentett munkavállalók, tehát a családtámogatási rendszer részére adózók sem részesülhettek nekik járó támogatásokból.[4]

A kiigazítási mechanizmus visszáságai

A kiigazítási mechanizmus bevezetésével az Osztrák Köztársaság célja az volt, hogy azoknak a családi támogatásoknak és különféle adókedvezményeknek az átalányösszegét kiszámolják, amelyeket olyan munkavállalóknak nyújtanak, akiknek gyermekei egy másik tagállamban rendelkeznek állandó lakóhellyel. Ezen szabályozással tehát a cél az volt, hogy a családi ellátásokat az arra jogosult gyermekeinek állandó lakóhelye szerinti országtól függően kiigazítsa.[5]
   Az új szabályozás tekintetében azt vizsgálták, hogy az Osztrák Köztársaságban dolgozó munkavállaló gyermeke mely tagállamban él. Ennek eredményeképpen pedig csökkentek vagy nőttek a juttatott családi adókedvezmények és támogatások attól függően, hogy a munkát vállaló személy gyermekének milyen árszínvonalú tagállamban található az állandó lakóhelye.[6]
   Fontos megemlíteni, hogy a hozzáigazítási koefficiens érték Magyarország tekintetében 0,562 volt. Ez azt jelentette, hogy az osztrák munkavállalókhoz képest azok a magyar munkavállalók, akiknek a gyermeke Magyarországon él közel feleannyival kevesebb szociális juttatást kaphatott.[7]
    Az osztrák törvényhozás új szabályozása számos magyar, az Osztrák Köztársaságba dolgozni vándorolt személyt érintett hátrányosan az alacsonyabb magyar árszint miatt. A fentebb említett adatok vonatkozásában elmondható, hogy ezen kiigazítási mechanizmus körülbelül 40 000 magyar gyermeket érintett.[8]
    Ezzel kapcsolatban az Európai Bizottság (továbbiakban: Bizottság) 2020. július 22-én kereseti kérelmet nyújtott be az Európai Unió Bíróságához (továbbiakban: Bíróság) az Osztrák Köztársasággal szemben. A Bizottság a Bíróságtól annak megállapítását kérte, hogy az Osztrák Köztársaság az említett kiigazítási mechanizmus bevezetésével megsértette a 883/2004/EK rendelet 4., 7. és 67. cikkéből, továbbá a 492/2011/EU rendelet 7. cikkének (2) bekezdéséből eredő kötelezettségeit.[9]
  A Bizottság mivel úgy vélte, hogy a kiigazítási mechanizmus, valamint az osztrák állampolgárokhoz viszonyított eltérő, hátrányos bánásmód a migráns munkavállalókkal szemben uniós jogba ütközik, azzal ellentétes, kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetet indított a Bíróság előtt az Osztrák Köztársasággal szemben.[10]

A 883/2004/EK rendelet megsértése

A szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet 4. cikke az egyenlő bánásmódról rendelkezik, amely kimondja, hogy azon személyek, akik a rendelet hatálya alá tartoznak, bármely tagállamban azonos ellátásokat élveznek az adott tagállam állampolgáraival, továbbá ugyanazon kötelezettségek is vonatkoznak rájuk. Ez tehát azt jelenti, hogy az Osztrák Köztársaságban dolgozó magyar állampolgárokat nem csak ugyanolyan kötelezettségek terhelik, mint az osztrák állampolgárokat, de ugyanazon ellátásokra is jogosultak. Az említett rendelet 7. cikke azzal összefüggésben állapít meg kötelezettséget, hogy mi történik akkor, ha a pénzbeli ellátás tekintetében kedvezményezett vagy tag családtagjai nem az ellátások nyújtásáért felelős intézmény székhelye szerinti tagállamban élnek. Ezzel kapcsolatban a rendelet kimondja, hogy a fizetendő pénzbeli ellátások összege nem csökkenthető, nem változtatható meg, nem lehet őket felfüggeszteni, visszavonni vagy elkobozni amiatt, hogy az említett családtagok egy másik tagállamban rendelkeznek állandó lakóhellyel.[11]
   Ennek értelmében tehát nem alkalmazható hátrányos megkülönböztetés a családtámogatások rendszerében azon magyar állampolgárságú munkavállalókkal szemben, akik bár Ausztriában dolgoznak, a családtagjaik Magyarországon élnek.
   Végül, de nem utolsó sorban a 883/2004/EK rendelet 67. cikke rendelkezik a más tagállamban élő családtagokról. Ezen cikk értelmében az adott személy, valamint a másik tagállamban élő családtagjaik is az illetékes tagállamban elfogadott jogszabályok szerint jogosultak családi ellátásokra úgy, mintha az említett tagállamban rendelkeznének lakóhellyel.[12]
   Ez tehát azt jelenti, hogy mind az Osztrák Köztársaságban dolgozó magyar munkavállaló, mind pedig a Magyarországon élő családtagjaik az osztrák jogszabályok szerint jogosultak a családi ellátásokra. Ezen cikk vizsgálata során is megállapítható tehát, hogy nem alkalmazható hátrányos megkülönböztetés az ellátások összegének megállapításakor pusztán azért, mert a munkavállaló gyermekei nem az adott tagállamban rendelkeznek állandó lakóhellyel.

A 492/2011/EU rendelet megsértése

A Bizottság véleménye alapján mindezeken túl az Osztrák Köztársaság megsértette a munkavállalók Unión belüli szabad mozgásáról szóló 492/2011/EU rendelet 7. cikkének (2) bekezdését is, amely kimondja, hogy „Az említett munkavállaló a hazai munkavállalókkal azonos szociális és adókedvezményeket élvez”.[13] Ezen bekezdés tekintetében az említett munkavállaló nem más, mint, aki az Unión belüli szabad mozgás jogával rendelkezik. A vizsgált ügy vonatkozásában pedig azon magyar állampolgárságú munkavállaló, aki Ausztriában dolgozik. Ezáltal tehát megállapítható, hogy a magyarok az osztrákokkal azonos szociális és adókedvezményeket élveznek.

Összegzés

Az Osztrák Köztársaság tehát a kiigazítási mechanizmussal megsértette a fent említett rendeleteket. A Bíróság ítéletében kimondta, egyrészt hogy az Osztrák Köztársaság azzal, hogy a családi bónusz pluszra, az egyedüli keresőknek járó adókedvezményre, a gyermeket egyedül nevelőknek járó adókedvezményre, a tartásdíj után járó adókedvezményre alkalmazandó kiigazítási mechanizmust vezetett be azon migráns munkavállalókat érintően, akiknek a gyermekei egy másik tagállamban rendelkeznek állandó lakóhellyel, megsértette a 492/2011/EU rendelet 7. cikkének (2) bekezdéséből fakadó kötelezettségeit. Ennek oka, ahogyan már korábban is említettem, hogy a rendelet értelmében a magyar állampolgárságú munkavállalók az osztrák munkavállalókkal azonos szociális és adókedvezményeket élveznek. Ezen túlmenően azonban megsértették a 883/2004/EK rendelet fentebb már említett cikkeit is. Ennek oka, hogy az eltartott gyermek után járó adókedvezményre, valamint a családi támogatásokra alkalmazandó kiigazítási mechanizmust vezetett be azokkal a munkavállalókkal kapcsolatban, akik gyermekeinek állandó lakóhelye egy másik tagállamban található.[14]

Az eltartott gyermek után járó adókedvezmény, valamint a családi támogatások olyan családi ellátások, amelyek a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló rendelet hatálya alá tartoznak. Ezáltal pedig se nem csökkenthetők, se nem módosíthatók azon okból, hogy az arra jogosult, esetlegesen családtagjai nem az ellátást nyújtó tagállamban rendelkeznek állandó lakóhellyel.[15]

Kiemelte továbbá a Bíróság azt is, hogy az említett migráns, jelen esetben magyar állampolgárságú munkavállalók a hazai munkavállalókkal azonosan vesznek részt az adókedvezmények alapjául szolgáló hozzájárulások finanszírozásában. Mindezt úgy, hogy nem veszik figyelembe, hogy mely tagállamban található a munkavállaló gyermekének állandó lakóhelye. Ez a közvetett hátrányos megkülönböztetés, mely az állampolgárságon alapul, sérti a munkavállalóknak az Európai Unión belüli szabad mozgására vonatkozó rendeletet is.[16]

Mindemellett a Bíróság kötelezte az Osztrák Köztársaságot nem csak a saját költségeinek, de a Bizottság oldalán felmerült költségek viselésére is.[17]

Az osztrák kiigazítási mechanizmussal kapcsolatban a Bíróság megállapította, hogy „ez a kiigazítási mechanizmus állampolgárságon alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül, amely semmiképpen nem igazolt”.[18]

Személyes véleményem szerint az Osztrák Köztársaság a 2019-ben bevezetett kiigazítási mechanizmussal jelentős mértékben megkülönböztette a szomszédos országban dolgozó magyar munkavállalókat. A Bíróság ítéletével egyetértve úgy gondolom, hogy a vizsgált rendelkezés valóban hátrányos megkülönböztetésnek minősül. Nem indokolt pusztán azért kevesebb összegű családtámogatásban részesíteni a külföldi munkavállalót, mert gyermeke nem az ellátást nyújtó államban rendelkezik állandó lakóhellyel. Fontosnak tartom, hogy minden ilyesféle szabályozás kialakítása során tekintettel legyenek a gyermekek érdekeire. Ez pedig leginkább úgy valósulhat meg, ha – jelen ügy vonatkozásában – a magyar munkavállalók, a Magyarországon élő gyermekeik után ugyanolyan mértékű ellátásra jogosultak, mint az osztrák munkavállalók.

 

Készítette: Dr. Kovács Adrienn Lilla, jogász

 

Felhasznált források:

[1] Sz. E.: Rekordot döntött az Ausztriában dolgozó magyarok száma, Közélet, 2022. 08. 29.

https://www.vg.hu/kozelet/2022/08/rekordot-dontott-az-ausztriaban-dolgozo-magyarok-szama (letöltés dátuma: 2023. 04. 21.)

[2] Osztrák ügyek consulting – Ausztriában dolgozó magyarok irodája és információs portálja: Mennyi magyar dolgozik valójában Ausztriában?, 2022. 12. 08.

https://www.osztrakugyek.com/hirek/mennyi_magyar_dolgozik_valojaban_ausztriaban/ (letöltés dátuma: 2023. 04. 21.)

[3] 102/22. sz. sajtóközlemény az Európai Unió Bíróságának C-328/20. sz. ügyben hozott ítéletéről, Bizottság kontra Ausztria

[4] Juhász Vanessza: Jogszerűtlen, hogy alacsonyabb támogatást kapnak a magyar vendégmunkások Ausztriában az EU szerint, 2022. június 16.

https://merce.hu/2022/06/16/az-eu-szerint-jogszerutlen-ausztria-kettos-merceje-a-vendegmunkasok-szocialis-ellatasa-teren/ (letöltés dátuma: 2023. 04. 21.)

[5] 102/22. sz. sajtóközlemény az Európai Unió Bíróságának C-328/20. sz. ügyben hozott ítéletéről, Bizottság kontra Ausztria

[6] Szalai Anikó: A családi támogatások és adókedvezmények egyformán járnak az állampolgár és más EU-tagállamból jövő migráns munkavállalóknak, 2022. 07. 06.

https://jogaszegylet.hu/jogelet/a-csaladi-tamogatasok-es-adokedvezmenyek-egyforman-jarnak-az-allampolgar-es-mas-eu-tagallambol-jovo-migrans-munkavallaloknak/ (letöltés dátuma: 2023. 04. 22.)

[7] Juhász Vanessza: Jogszerűtlen, hogy alacsonyabb támogatást kapnak a magyar vendégmunkások Ausztriában az EU szerint, 2022. június 16.

https://merce.hu/2022/06/16/az-eu-szerint-jogszerutlen-ausztria-kettos-merceje-a-vendegmunkasok-szocialis-ellatasa-teren/ (letöltés dátuma: 2023. 04. 22.)

[8] Szabad Magyar Szó: Ellentétes az uniós joggal a családi pótlékra vonatkozó osztrák szabályozás, 2022. 06. 16.

https://szmsz.press/2022/06/16/ellentetes-az-unios-joggal-a-csaladi-potlekra-vonatkozo-osztrak-szabalyozas/ (letöltés dátuma: 2023. 04. 22.)

[9] C-328/20. sz. ügyben 2020. július 22-én benyújtott kereset, Európai Bizottság kontra Osztrák Köztársaság

[10] P. L.: Döntött az Európai Bíróság, jogellenesen kapnak kevesebb családi pótlékot az Ausztriában dolgozó magyarok, 2022. 06. 16.

https://nepszava.hu/3160399_europai-birosag-itelet-ausztria-ingazo-munkavallalok (letöltés dátuma: 2023. 04. 22.)

[11] Az Európai Parlament és a Tanács 883/2004/EK rendelete (2004. április 29.) a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról. Európai Unió Hivatalos Lapja, OJ L 200, 7.6.2004, p. 7.

[12] Az Európai Parlament és a Tanács 883/2004/EK rendelete (2004. április 29.) a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról. Európai Unió Hivatalos Lapja, OJ L 200, 7.6.2004, p. 24.

[13]Az Európai Parlament és a Tanács 492/2011/EU rendelete (2011. április 5.) a munkavállalók Unión belüli szabad mozgásáról. Európai Unió Hivatalos Lapja, OJ L 141, 27.5.2011, p. 3.

[14] C-328/20. sz. ügyben 2022. június 16-án hozott ítélet, Európai Bizottság kontra Osztrák Köztársaság

[15] P. L.: Döntött az Európai Bíróság, jogellenesen kapnak kevesebb családi pótlékot az Ausztriában dolgozó magyarok, 2022. 06.16.

https://nepszava.hu/3160399_europai-birosag-itelet-ausztria-ingazo-munkavallalok

 (letöltés dátuma: 2023. 04. 22.)

[16] Szalai Anikó: A családi támogatások és adókedvezmények egyformán járnak az állampolgár és más EU-tagállamból jövő migráns munkavállalóknak, 2022. 07. 06.

https://jogaszegylet.hu/jogelet/a-csaladi-tamogatasok-es-adokedvezmenyek-egyforman-jarnak-az-allampolgar-es-mas-eu-tagallambol-jovo-migrans-munkavallaloknak/ (letöltés dátuma: 2023. 04. 22.)

[17] C-328/20. sz. ügyben 2022. június 16-án hozott ítélet, Európai Bizottság kontra Osztrák Köztársaság

[18] Juhász Vanessza: Jogszerűtlen, hogy alacsonyabb támogatást kapnak a magyar vendégmunkások Ausztriában az EU szerint, 2022. június 16.

https://merce.hu/2022/06/16/az-eu-szerint-jogszerutlen-ausztria-kettos-merceje-a-vendegmunkasok-szocialis-ellatasa-teren/ (letöltés dátuma: 2023. 04. 22.)

Kategória: AlapjogokEurópai UnióBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 

• A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Gondoljunk bele, hogy napjainkban mennyire könnyen eljuthatunk A pontból B pontba repülőgéppel az Európai Unión belül! Ami minket illet, hazánkban a legtöbb uniós ország repülőgéppel történő eléréséhez a budapesti reptérre kell ellátogatnunk, ahol bár sokszor hosszú késésekkel állunk szemben, és a szolgáltatások minősége is hagy maga után némi kivetni valót, de összességében a határok könnyedebb leküzdése miatt elviseljük ezeket a hiányosságokat. Előrevetíthető, hogy a probléma oka többek között, hogy a külföldi tulajdonosok kezében lévő Budapest Airport az utóbbi időben a magyar állam visszaállamosítási kívánságlistáján igen előkelő helyet foglal el. A magyar állam minden lehetséges eszközt bevet a mihamarabbi visszaszerzésre, egyben a számára legkedvezőbb feltételekkel megvalósuló tranzakció nyélbeütésére, mivel azonban az állam akciója uniós jogi kérdéseket is felvet, azt az Unió sem tudja némán szemlélni.

1.             A repülőtéri tulajdoni viszonyok alakulása Európában

Az állami szerepvállalás a légi közlekedés piacán azért is lényeges, mert nem tekinthető mellékes kérdésnek, hogy az országban lévő, stratégiai pozíciót betöltő nemzetközi repülőtér állami tulajdonban van-e vagy magánkézben.[1] A repterek tulajdonosi szerkezete igen széles skálán mozog, és amellett, hogy a sarokpontokat az állami- és magántulajdon jelentik, a paletta ezek mellett rendkívül színes lehet a tulajdonosi arányokat tekintve. Lássuk, hogyan alakulhatnak a repülőtéri tulajdonviszonyok, milyen módon jelenhet meg az állam, ezúttal tulajdonosként a légi piacon!

1.1.Tulajdonos az állam

Európában a repülőterek tulajdonviszonyait illetően a legáltalánosabb gyakorlat az, hogy a légikikötő tulajdonosa egészben, vagy részben az állam. Romániában a bukaresti repülőtér például többségében állami tulajdonban van, Délkelet-Európa egyik legforgalmasabb repülőtere lévén pedig, nem kérdés miért akarja az aktuális nemzeti kormány ellenőrzése alatt tartani azt. Állami tulajdonban van még ezenkívül a spanyol, a portugál, a görög, de a belga vagy a holland reptér is.

Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy nem ördögtől való az, ha az állami többség mellett magánbefektetők is megjelennek a légikikötők tulajdonosai között. Hasznos lehet más piaci szereplők bevonása a versenyképesség biztosítása szempontjából, ám megfigyelhető, hogy az európai államok óvatosan ,,engedik ki a kezeik közül” a repülőterek részesedéseit, és csak kis mértékben teszik lehetővé a magánbefektetőknek, hogy tulajdont, és így döntési befolyást szerezzenek.

1.2. Tulajdonos a regionális vagy helyi kormányzat

Európában Németországban a leginkább jellemző, hogy az államon kívül a légikikötők tulajdonosai között a regionális és a helyi önkormányzatok is megtalálhatóak (magánbefektetőkkel együtt). Az állam részvényes mind a berlin-brandenburgi, mind a müncheni és frankfurti repülőterekben, de emellett utóbbi felett Frankfurt városa is ellenőrzést gyakorol.

A regionális vagy helyi kormányzat tulajdonosként megjelenése azért lehet indokolt, mert a régióban a repülőtér, mint meghatározó jelentőségű objektum fejlesztési politikájáról való döntések meghozatala nagyban érinti azt a kormányzatot, amelynek területén az megtalálható. A régióban vagy helyi szinten a repülőterek kihasználásához kapcsolódó valamennyi feladatot és feltételt leghatékonyabban az illetékes kormányzat tudja összehangolni, abban az esetben pedig, ha a repülőtér tulajdonosai között is megtalálható, beleszólása a legfontosabb döntésekbe mindenképpen garantált.

2.1. Tulajdonos egyéb állami szektor vagy állami vállalat

Nem ritka az sem, hogy a repülőterek tulajdonosa egy állami vállalat. Ez a tulajdonosi viszony azért lehet hasznos, mert, így az állami vállalat képes meghatározni az ország teljes légi közlekedési piacát, főként, ha még az állami infrastruktúra is hozzá tartozik. A varsói repülőtér vonatkozásában ez a megoldás különösen szerencsés a lengyeleknél, hiszen Közép-Európa egyik legnagyobb repteréről van szó, és e csomópont által biztosított a hozzáférés a nemzetközi szállítási útvonalak nagy részéhez. Egy állami vállalat ezenkívül képes a repülőterek fejlesztésére, fenntartására is, mi több, a légitársaságok megtelepedésére is ösztönzően hathat.

Lengyelországban találhatunk példát arra is a fővárosi légikikötővel összefüggésben, hogy egy nemzeti légitársaság a lengyel államkincstár tulajdonában van, miközben az egyik minisztérium felügyelete alatt áll, így megállapítható, hogy a varsói repülőteret az állam minden aspektusból az ellenőrzése alá vonta, és kihasználja az ebből adódó előnyöket, többek között a majdnem 20 milliós évenkénti utasforgalmat.

2.2. Tulajdonos az állam, kezelő az ipari és kereskedelmi kamara

Sajátos ,,hibrid” megoldás, amikor a repülőtér tulajdonviszonyai eltérően alakulnak annak területe, a légtéri és földi infrastruktúra, valamint az üzemeltetés és kezelés tekintetében. Bevett gyakorlat ugyanis, hogy előbbi tulajdonosa az állam vagy a kormányzati szervek csoportja, míg utóbbiakat egy koncesszió keretében egy magánvállalatnak, konzorciumnak vagy kereskedelmi kamarának adják át.

Francia- és Olaszország esetében például pontosan ez a helyzet: számos légikikötő tulajdonosa az infrastruktúra tekintetében az állam, az üzemeltetést viszont a helyi kereskedelmi kamara végzi. Egyfajta ,,jut is, marad is” logika alapján gondolkoznak ezek az államok, hiszen az ,,arany tojást tojó tyúkról” teljes egészében nem kívánnak lemondani, viszont a magánszektort az új beruházások finanszírozására szeretnék kihasználni. A repülőtér területét és az infrastruktúrát ezért nem privatizálják, csak a működtetés jogát adják koncesszióba.

2.3. Privatizált repülőterek

Végül, Európában a legritkábban alkalmazott koncepció, amikor a repülőtér teljes magánosítására kerül sor. Érdekes módon több nagyváros légikikötője is a privatizáltakhoz tartozik, például a római vagy a koppenhágai.

Megfigyelhető azonban, hogy a repülőterek, különösen a nemzetközi légikikötők privatizációja már kiment a divatból Európában, a legtöbb országban helyesen ismerték fel, hogy eljött az ideje a részesedések visszavásárlásának, illetőleg számos állam nem is hajlandó részvényeit a magánszektor szereplői kezébe adni. Hangsúlyoznunk kell, hogy azok az országok, ahol a nemzetközi repülőterek privatizálásra kerültek, jellemzően fejlett gazdasággal rendelkeznek. Pontosan emiatt inkább a magánosítás előnyeit használják ki, nevezetesen a nagyobb beruházások és a fenntartható fejlődést elősegítő fejlesztések piaci szereplők általi finanszírozását és a versenyképesség garantálását.[2]

3. A magyar reptér múltja, jelene és jövője

A fővárosi reptér megépítése után jó pár évtizedig kizárólagos állami tulajdonban volt.[3] A privatizáció első etapja 2005 végén ment végbe, amikor a privatizációs tender nyertese, egy brit vállalat megszerezte a reptér részvényeinek 75 százalékát.[4] A privatizáció második etapja 2011-re datálható, ekkor a magyar állam – élve a korábbi privatizációs szerződésben kikötött opciós jogával – eladta a fennmaradó 25 százalékos részvénycsomagot egy német vállalatnak.[5] Ezzel a lépéssel a reptér feletti magyar állami tulajdon teljes egészében megszűnt.

Ami a jelenlegi Budapest Airport Zrt. tulajdonosi összetételét illeti, az három külföldi vállalat, egy szingapúri befektetési alap, egy kanadai nyugdíjalap és egy német repülőtér-üzemeltetéssel foglalkozó cég között oszlik meg.[6] A reptér a 2010-es években sikertörténetet könyvelhetett el, de a fejlődéstörténetben súlyos törésként jelentkezett a COVID-járvány nyomán kibontakozó gazdasági válsághelyzet, amely a budapesti reptér forgalmának, árbevételének drasztikus visszaeséséhez vezetett.[7]

A magyar államnak nem titkolt célja, hogy amennyiben a körülmények adottak lesznek, vissza kívánja vásárolni a fővárosi repteret. A koronavírus miatt gazdaságilag legyengült reptér ideális vételi célpont volt, így 2020. októberében egy magyar és amerikai cégekből álló konzorcium vételi ajánlatot tett a jelenlegi külföldi tulajdonosoknak, de a magyar állam ekkor még távol maradt, bár több befektető esetén beazonosítható kormányzati érdekeltség.[8] Ezt valamennyi külföldi tulajdonos határozottan elutasította, és hangsúlyozták, hogy nincs rajtuk eladási nyomás, a vételi ajánlat konkrét összegét egyébként is túl alacsonynak tartották.[9] A következő vételi ajánlat 2021. júniusáig váratott magára, a konzorcium immáron a magyar állammal kiegészülve újabb ajánlatot tett, a konkrét összeg 4 milliárd euró volt és a Budapest Zrt. teljes értékére vonatkozott (tehát magában foglalta a negatívákat, a reptér hitelállományát is).[10] A Budapest Airport Zrt. tulajdonosai ezt az összeget már nem automatikusan utasították vissza, de még mindig a piaci ár alattinak ítélték meg (a reptér teljes értéke becslések 4,4 milliárd euró körül lehet).[11] 2021. októberéig állandó tárgyalások folytak a külföldi tulajdonosokkal, végül 2021 októberében a magyar állam és a konzorcium újabb vételi ajánlatot tett a reptér külföldi tulajdonosainak: immáron 4, 4 milliárd eurót ajánlottak fel.[12]

A végleges döntés a tulajdonosi oldalról máig nem született meg. 2021 végén több szakértő is határozottan úgy vélte, hogy a felek ezen az árszinten meg tudnak majd állapodni, ezt alátámasztani látszott az átvilágítási folyamat megindítása is.[13] 2022-ben a kérdéskör mégis parkolópályára került, amelyet mindenekelőtt az áprilisban megvalósuló választással összefüggő rizikó indokolt. Mára kijelenthetjük, hogy a vételi célpont elszállni látszik, ugyanis sem a makrogazdasági környezet, sem a Budapest Airport látványosan javuló teljesítménye, így megnövekedett értéke nem kedvez a magyar reptér visszavásárlásának.[14]

4. Uniós reflexió

Ami az Európai Uniót illeti, mindig is aggódva figyelte a magyar állam deprivatizációs kísérletét.
    Az EU konfliktusba való bekapcsolódásának első állomásaként említhető, hogy az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank által lehetősége lett volna a Budapest Airport Zrt.-nek 2020-ban egy kölcsönhöz való hozzáférésre, amelyből lehetővé vált volna a pénzügyi stabilizálás és az alkalmazottak bérének kifizetése is, akiket még nem kellett elbocsátaniuk.[15] Mivel azonban a kölcsönprogram Magyarországra irányult volna, a kormánynak vétójoga volt a kérdésben, amellyel élt is, így a kölcsönhöz jutás meghiúsult. A vétójog szokatlan gyakorlása európai szinten kérdéseket vetett fel, figyelembe véve, hogy 2020 őszén már vételi ajánlat megtételére is sor került a Kormány gazdasági partnerei részéről a Budapest Airport Zrt-re.
    A Budapest Airport Zrt egyik tulajdonosa ezt követően, 2021. májusában az Európai Bizottsághoz fordult egy egyedülálló panasszal, amelyben a magyar kormány általi nyomás gyakorlásra hivatkozott abban a vonatkozásban, hogy egy olyan befektetői körnek kellene eladnia a repülőteret üzemeltető társaságot, amely a kabinet által kedvezményezett.[16] Az Európai Bizottság nyilatkozata alapján egyértelmű, hogy az EU kritikával szemléli az állam ,,harcát” a gazdasági társasággal, ugyanis nem kétséges, hogy a kormány általi presszió célja a visszaállamosítás megvalósítása, annak ellenére, hogy a szabad tőkemozgás adminisztratív korlátozása a Bizottság szerint sérti az európai uniós jogot.
    További konfliktusforrást képez, hogy ha a magyar államnak végül sikerül európai uniós forráshoz jutnia, az uniós helyreállítási és rezilienciaépítési alapokból származó összegből nem a budapesti légikikötő állami tulajdonba vételét kívánja-e finanszírozni.[17] Azt pedig nem nehéz kitalálni, hogy az Európai Unió hogyan reagálna a gazdaság koronavírus utáni helyreállítására szánt pénzösszegek ilyen célú felhasználásra.

Záró gondolatok

Máig nyitott kérdés, hogy magyar nézőpontból mennyire aktuális, reális és optimális a fővárosi reptér visszaszerzése. Az összképet szemlélve, illetve a visszaállamosítás mellett és ellen felsorakoztatható érveket mérlegelve mi személy szerint arra az álláspontra helyezkedünk, hogy a reptér piacon kerülni kell a szélsőséges megoldásokat, és pont emiatt a hibrid tulajdoni modellt szorgalmazzuk, és tartunk megfelelőnek Magyarország számára is. Támogatjuk tehát a Budapest Zrt.-ben való állami tulajdonszerzést, azonban az ország aktuális gazdasági lehetőségeit felmérve kizárólag egy részleges visszaállamosítást gondolunk racionális gazdasági döntésnek. A hibrid megoldásban a külföldi befektetők is tulajdonosok maradhatnak. Úgy gondoljuk, hogy a külföldi vállalatok olyan szemléletmódot, tudást, módszert, forrást és nem mellesleg tapasztalatot tehetnek a közösbe, amely a magyar állam számára mindenképp kamatozó lehetne a jövőben is, és amelytől nem szabadulni, hanem épp megőrizni kéne a magyar tulajdonospolitikát kiegészítve.

 

Készítette: Hadházi Edit és Szücs Tamara Dóra, DE ÁJK, ötödéves joghallgatók

Források jegyzéke:

[1] BÓDY Géza: A repülőterek visszaállamosításának korszakát éljük, 2020. https://novekedes.hu/elemzesek/a-repterek-visszaallamositasanak-korszakat-eljuk (2021. 10. 17.)

[2] NOVOSZÁTH Péter: Repülőterek tulajdonviszonyai az Európai Unióban. Polgári Szemle., 1. évf., 8. szám.

[3] BUDAPEST AIRPORT: A repülőtér története. 2020.

[4] MTI: Budapest Airport-privatizáció: aláírták a szerződést. 2005.

[5] VÁCZI István: A Budapest Airport lehet Mészáros Lőrinc következő célpontja. 2021.

[6] BORSI Gergely: Magyar milliárdos venné meg a Budapest Airportot. 2021.

[7] ZSIBORÁS Gergő: Kiszámoltuk, hány száz milliárdba kerülhet a ferihegyi reptér. 2021.

[8] HORVÁTH Bence: Jellinek Dániel elismerte, hogy tárgyalnak a Budapest Airport felvásárlásáról.  2021.

[9] ZSIBORÁS: i.m.

[10] HVG: Ajánlatot tett a kormány a Budapest Airportra. 2021.

[11] ZSIBORÁS: i.m.

[12] ZSIBORÁS Gergő: Brutális árat ajánlott Ferihegyért a magyar állam, közel lehet a megegyezés. 2021.

[13] PORTFOLIO: Még egy lépéssel közelebb a kormány a budapesti reptér megvásárlásához. 2021.

[14] MESTER Nándor: Úgy tűnik, Orbán Viktorék lecsúsznak a ferihegyi repülőtérről. 2022.

[15] KOVÁCS Gábor: Miért akarja a kormány minden áron a Liszt Ferenc Repülőteret? 2021.

[16] GYENIS Ágnes: Nagyon kell a ferihegyi reptér a kormánynak... 2021.

[17] NYILAS Gergely: EU-s forráshoz jutott a Liszt Ferenc repülőtér, amelyet az állam régóta vissza akar vásárolni. 2021.

Kategória: KormányzásEurópai UnióBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 

• A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Az ügy előzményei

2017-ben a bolgár büntetőbíróság elnöke a nyomozást irányító ügyészség részletes indoklást tartalmazó kérelme alapján engedélyezte négy, súlyos szándékos bűncselekmények elkövetésével gyanúsított természetes személy telefonjának lehallgatását.
   Az indokolásokat tekintve az elnök azt a bolgár bírói gyakorlatot követte, amely szerint egy előre megfogalmazott és egyedi indokolást nem tartalmazó sablonszöveget vesznek alapul, amely lényegében csupán azt említi meg, hogy a telefonlehallgatásra vonatkozó, hivatkozott nemzeti jogszabályokat tiszteletben tartották, míg a kérelmet benyújtó hatóságot, az érintett személyek neveit és telefonszámait, valamint az elkövetett bűncselekmény körülményeit nem tartalmazza. A négy természetes személy ellen ezt követően vádat emeltek bűnszervezetben való részvétel miatt, majd az ügyet az érdemben eljáró szakosított büntetőbíróság elé utalták.
  Az üggyel kapcsolatos rögzített beszélgetések tartalma közvetlen jelentőséggel bír a vádirat megalapozottságának megállapítása szempontjából, így a büntetőbíróságnak előzetesen ellenőriznie kell a jogszerűségét a lehallgatások engedélyezéséhez vezető eljárásnak. Ezen ellenőrzés keretében merült fel a kérdés, hogy a telefonlehallgatásokat engedélyező határozatok indokolásával kapcsolatos nemzeti gyakorlat összeegyeztethető-e az Európai Unió Alapjogi Chartájával összefüggésben értelmezett „elektronikus hírközlési adatvédelmi irányelvvel”. Éppen ezért előzetes döntéshozatal céljából a Bírósághoz fordult. Amennyiben a kérdésükre a válasz nem lenne a büntetőbíróság arra kíváncsi, hogy ellentétes‑e az uniós joggal a nemzeti törvény olyan értelmezése, hogy az ilyen engedély alapján szerzett információkat felhasználják a vád bizonyítására.

Az első kérdésről

Az első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 2002/58 irányelv 15. cikkének (1) bekezdését a Charta 47. cikkének második bekezdésével összefüggésben úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti gyakorlat, amely szerint a különleges nyomozási módszerek alkalmazását a bűnüldöző hatóságok indokolt kérelme nyomán engedélyező bírósági határozatokat előre meghatározott sablonszöveggel fogalmazzák, azok egyedi indokolást nem tartalmaznak, és az engedély érvényességi idején túlmenően csak azt állapítják meg, hogy a hivatkozott jogszabályi követelményeket tiszteletben tartották.
  Ezen irányelv 5. cikkének (1) bekezdése rögzíti a nyilvános hírközlő hálózatok és a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatások segítségével történő közlések és az azokra vonatkozó forgalmi adatok titkosságának elvét. A 15. cikk (1) bekezdése rögzített esetek kivételével tilos a közléseknek és a vonatkozó forgalmi adatoknak a meghallgatása, tárolása, elfogása vagy megfigyelése abban az esetben, ha az érintett felhasználó nem járul hozzá. A cikk továbbá megengedi, hogy a tagállamok jogszabályi intézkedéseket fogadjanak el az 5.cikk által előírt jogok és kötelezettségek hatályának korlátozására vonatkozóan, különösen akkor, ha a korlátozás szükséges, megfelelő és arányos intézkedés, melynek célja a bűncselekmények megelőzése, kivizsgálása, felderítése és üldözése. Azonban ezen korlátozás összhangban kell álljon az uniós jog általános elveivel, beleértve a Chartában rögzített jogokat, szabadságokat és elveket.
   E tekintetben a hatáskörrel rendelkező hatóságok adatokhoz való hozzáférését szabályozó jogszabályi intézkedéseknek nemcsak azt kell megkövetelniük, hogy e hozzáférés megfeleljen a jogszabályi intézkedések által elérni kívánt célnak, hanem rendelkezniük kell a kezelésre vonatkozó anyagi jogi és eljárásjogi feltételekről is.
   Ennélfogva, amennyiben a 15. cikknek (1) bekezdése alapján elfogadott jogszabályi intézkedés azt írja elő, hogy az elektronikus közlések titkosságának az irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében rögzített elvét bírósági határozattal korlátozni lehet, e 15. cikknek a Charta 47. cikkének második bekezdésével összefüggésben értelmezett (1) bekezdése annak előírására kötelezi a tagállamokat, hogy az ilyen határozatoknak indokolást kell tartalmazniuk.
   Meg kell jegyezni azonban, hogy a bolgár jogban a különleges nyomozási módszerek engedélyezését egy olyan eljárás előzi meg, amelynek célja, hogy egy megalapozottan gyanúsított súlyos, szándékos bűncselekményt előkészítő vagy elkövető adatait hatékonyan és gyorsan begyűjtsék, melyre más módon nem, vagy csak rendkívüli nehézségek árán tehetnének szert. Az ilyen módszerek alkalmazását kérni jogosult hatóságnak a nemzeti jog szerint írásban, indoklással ellátott és részletes kérelmet kell benyújtania az illetékes bírósághoz, kifejtve benne a vizsgálat tárgyát képező bűncselekményt, a nyomozás során hozott intézkedéseket és azok eredményeit, a megfigyelendő személy vagy helyiség azonosításra alkalmas adatait, az alkalmazni kívánt módszert, a megfigyelés időtartamát annak megfelelő indoklásával, valamint azon okokat, melyek elengedhetetlenné teszik a különleges nyomozási módszer alkalmazását.
    E tekintetben, amennyiben az említett eljárás keretében az illetékes bíróság megvizsgálta a részletes kérelem indokait, és a vizsgálata alapján úgy ítéli meg, hogy e kérelem indokolt, úgy kell tekinteni, hogy e bíróság egy előre megfogalmazott, a jogszabályi követelmények tiszteletben tartását feltüntető sablonszöveg aláírásával jóváhagyta a kérelem indokolását, és egyúttal meggyőződött a jogszabályi követelmények tiszteletben tartásáról. Az Európai Bizottság írásbeli észrevételeiben rámutat, mesterkélt lenne megkövetelni, hogy a különleges nyomozási módszerek alkalmazására vonatkozó engedély külön és részletes indokolást tartalmazzon, amikor az engedély megadásának alapjául szolgáló kérelem a nemzeti jogszabályoknak megfelelően már tartalmaz ilyen indokolást.
  Mindezek mellett a Bíróság kimondta, hogy amint az érintett személyt/személyeket tájékoztatták a lehallgatásról, az Alapjogi Chartában előírt indokolási kötelezettség megköveteli, hogy mind az érintett személy, mind pedig az ügyben eljáró, az engedély jogszerűségét vizsgálni hivatott bíróság megérthesse ezen engedély indokait. Ennek érdekében nemcsak az engedélyt megadó határozathoz, hanem az engedélyt kérő hatóság kérelméhez is hozzá kell férniük.
    A kérdést előterjesztő bíróság feladata tehát annak vizsgálata, hogy az említett gyakorlat keretében biztosított‑e a Charta és a 2002/58 irányelv e rendelkezésének tiszteletben tartása. E célból kell vizsgálnia, hogy mind az a személy, akivel szemben különleges nyomozási módszereket alkalmaztak, mind pedig az e módszerek alkalmazására vonatkozó engedély jogszerűségének felülvizsgálatára hivatott bíróság megértheti‑e ezen engedély indokait.
    Amennyiben az engedélyt megadó határozat csupán az engedély érvényességi idejét és azt állapítja meg, hogy a hivatkozott jogszabályi rendelkezéseket tiszteletben tartották, alapvető fontosságú, hogy a kérelem minden szükséges információt feltüntessen, hogy mind az érintett személy, mind pedig a megadott engedély jogszerűségét felülvizsgáló bíróság megérthesse, hogy az engedélyt kiadó bíróság kizárólag ezen információk alapján arra a következtetésre jutott, hogy valamennyi jogi követelményt tiszteletben tartották.
    Amennyiben azonban kérelem és az azt jóváhagyó engedély együttes olvasata nem teszi lehetővé ezen engedély indokainak könnyű és egyértelmű megértését, akkor megállapítható, hogy a 2002/58 irányelv 15. cikkének a Charta 47. cikkének második bekezdésével összefüggésben értelmezett (1) bekezdéséből eredő indokolási kötelezettséget nem tartották tiszteletben.

A második kérdésről

Az első kérdésre adott válaszra tekintettel a második kérdés megválaszolását a Bíróság nem tartotta szükségesnek.

A Bíróság (harmadik tanács) határozata

Az elektronikus hírközlési ágazatban a személyes adatok kezeléséről, feldolgozásáról és a magánélet védelméről szóló, 2002. július 12‑i 2002/58/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv („Elektronikus hírközlési adatvédelmi irányelv”) 15. cikkének az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikkének második bekezdésével összefüggésben értelmezett (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan nemzeti gyakorlat, amely szerint a különleges nyomozási módszerek alkalmazását a bűnüldöző hatóságok indokolt és részletes kérelme nyomán engedélyező bírósági határozatokat előre meghatározott sablonszöveggel fogalmazzák, azok egyedi indokolást nem tartalmaznak, és az engedély érvényességi idején túlmenően csak azt állapítják meg, hogy a hivatkozott jogszabályi követelményeket tiszteletben tartották, feltéve hogy a határozat és az engedély iránti kérelem együttes olvasata alapján könnyen és egyértelműen megállapítható, hogy az illetékes bíróság miért ítélte úgy, hogy az egyedi esetre jellemző ténybeli és jogi elemek fényében a jogi követelményeket tiszteletben tartották, mindamellett hogy az engedély iránti kérelmet az adott engedélyezést követően azon személy számára hozzáférhetővé teszik, akivel szemben a különleges nyomozási módszerek alkalmazását engedélyezték.

Az összefoglalót készítette: Balogh Lilla, joghallgató DE ÁJK

Források jegyzéke:

C‑349/21. sz. ügy A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács) 2023. február 16. https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=CELEX:62021CJ0349

 

Kategória: AlapjogokEurópai UnióBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 

• A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Az Európai Unió Bíróságának Törvényszéke (a továbbiakban: Törvényszék) a Románia által a Covid-19 világjárvánnyal összefüggésben a Blue Air légitársaságnak nyújtott támogatást jóváhagyó bizottsági határozat elleni keresetet teljes egészében elutasította.

Az ügyben a felperes, a Wizz Air Hungary Légiközlekedési Zrt (továbbiakban: Wizz Air) volt, aki a Románia-Covid19: a Blue Air javára nyújtott támogatásra vonatkozó bizottsági határozat megsemmisítését kérte az EUMSZ 263.cikke alapján.

A vitatott határozatban Romána 2020. áprilisától az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésének megfelelően egy meghatározott összegű kölcsön formájú, a román állam kezességvállalása mellett nyújtott támogatási intézkedést jelentett be az Európai Bizottságnak a Blue Air légitársaság javára. Az intézkedés két külön támogatásra vonatkozott. Egyik arra irányult, hogy megtérítésék a Covid-19 járvánnyal összefüggésben okozott károkat a légitársaságnak, ez az úgy nevezett kártalanítási intézkedés. A másik támogatás pedig arra irányult, hogy fedezze a Covid miatt elszenvedett súlyos működési veszteségből eredő szükségleteit, ez a megmentési támogatás.

A Bizottság az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése alapján hivatalos vizsgálati eljárás megindítása nélkül megállapította, hogy az intézkedés olyan állami támogatásnak minősül, amelynek mind a kettő része, ezért ez összeegyeztethető a belső piaccal.

Ezzel szemben a Wizz Air, mint felperes, megsemmisítés iránti keresetet nyújtott be, melyet a Törvényszék elutasított. A felperes azt kifogásolta, hogy a Bizottság a légitársaság által a Covid19 járvánnyal összefüggésben elszenvedett károk értékelése során hibákat követett el.

A Törvényszék elutasítja a téves alkalmazáson alapuló megsemmisítési jogalapot. A Törvényszék álláspontjában szerepel többek között, hogy a vitatott EUMSZ rendelkezés alá tartozik ez az ügy, mivel a kárt okozó eseménynek a támogatással helyreállítani kívánt kár meghatározó okának kell minősülnie, és a kár közvetlen okának kell lennie, ami jelen esetben is így történt. A kártalanítási intézkedés belső piaccal összeegyeztethetőségénél azt vizsgálta a Bizottság, hogy valóban a Covid19 járvánnyal összefüggésben bevezetett utazási korlátozások miatt szenvedte el a kárt a Blue Air légitársaság, vagy a kár egy része már ezt megelőzően fennálló nehézségeknek volt-e köszönhető. Ezt alaposan átvizsgálva a Bizottság megállapította, hogy Covid-19 világjárvánnyal összefüggésben előírt utazási korlátozások miatt elszenvedett károk megtérítésére szolgál.

A Törvényszék elutasította továbbá felperes azon érvét, hogy a Bizottság hibát követett el, amikor a támogatásnál a közös érdekű célt vette figyelembe. Megállapították, hogy a Blue Air által nyújtott szolgáltatás fontos jellege abban áll, hogy mind a belföldi, és mind a nemzetközi légi útvonalakon fontos szerepet tölt be, és ezen utakat a helyi kisvállalkozók, és a külföldölön letelepedett román közösség veszi igénybe főleg, mivel ezek alacsony költségű légi útvonalaknak minősülnek. Ez alapján a Bizottság megállapította, hogy a Blue Air légi járatai emiatt is nehezen helyettesíthetők, ezért piaci rést töltenek be.

Összefoglalva tehát, mivel a felperes által hivatkozott érvek egyike sem megalapozott, ezért a Törvényszék a keresetet teljes egészében elutasította.

 

Az összefoglalót készítette: Iványi Rita, joghallgató DE ÁJK

Forrás: https://curia.europa.eu/jcms/upload/docs/application/pdf/2023-03/cp230053hu.pdf

 

 

Kategória: KormányzásEurópai UnióBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 

• A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Napjainkban újra a közérdeklődés középpontjába kerültek a kriptovaluták. Ezek kora nem most kezdődött, hiszen például a leghíresebb típus, a Bitcoin születése is 2008-ra datálható. Kérdésként merülhet fel azonban, hogy ezen eszközök a jövő fizetőeszközei, elhagyhatatlan befektetések vagy kockázatos üzletet jelentenek. A decentralizált, változékony digitális valuták veszélyeztetik az államok pénzügyi és monetáris rendszerek feletti ellenőrzését, növelhetik a rendszerszintű kockázatot, valamint elősegíthetik a pénzügyi bűnözést is.  Ezen okokból kifolyólag a kriptovaluták elleni fellépés globális szinten kulcsfontosságúvá vált, például Kína már 2021-ben megtiltotta a pénzintézeteknek és a fizetési vállalatoknak, hogy kriptovaluta-tranzakciókkal kapcsolatos szolgáltatásokat nyújtsanak.  Korábbi bejegyzések már több szempontból körbejárták ezt a témakört (lásd. például: Budai Balázs Benjamin: A blockchain hype és a közigazgatási realitás), azonban a jelen írás a legfőbb szabályozási dilemmák bemutatására törekszik.

A bitcoin színrelép

Ki ne hallott volna a Bitcoinról, az első kriptovalutáról, amely mára már ismerté vált az egész világon.  Sok embernél merül fel kérdésként, hogy ez egy átverés, vagy a digitális világ egy új korszaka, amely átformálja a pénzpiac világát. A kérdésre rendkívül nehéz választ adni, és a válaszadók véleménye megoszlik a Bitcoint támogatók és az azt elutasítók táborában. Míg valamely ország hivatalos fizetőeszközzé tette, addig más országok betiltották vagy rendkívül szigorú szabályok alá vetették ezen valutákat (lásd. például Kína esetét).[1] A Bitcoin a 2008-as nagy gazdasági világválságot követően indult útjára, amelynek fő célja a centralizált bankok, valamint az állam által irányított és befolyásolt pénzektől való elválás, azaz egy decentralizált rendszer létrehozása, amely felett nem áll egyetlen felettes szerv vagy szervezet, így teljesen elkülönül a bankszektortól. Lényegében lehetővé teszi a valuta küldését személyek között egy harmadik fél, azaz közvetítő igénybevétele nélkül.

A centralizált kriptotőzsdék szabályozatlansága

Jelenleg a világban már több száz millióan használnak kriptovalutát, köszönhetően annak, hogy a néhány éve megalakult kriptotőzsdék, mint például a Binance.com, Crypto.com vagy akár a CoinMarketCap, magában a decentralizált világban egy centralizált platformot hoztak létre, ahol a vásárlói és az eladói szándék egymásra talál, így lényegében mégiscsak egyfajta központosítás jelent meg.
    Azonban kérdés, hogy vajon mi véd minket, befektetőket, ha a piac összeomlik, esetlegesen a decentralizált kriptotőzsde csődöt jelent. A Binance, mint a piacon pillanatnyilag jelen lévő legnagyobb kriptotőzsde rendelkezik jelenleg olyan befektetésvédelmi alappal a SAFU-val, amely kártéríti a befektetőket egy esetleges csőd során, akárcsak a hagyományos hitelintézetek betéteseinek védelmére szolgáló olyan pénzügyi intézményekkel, mint például a hazánkban működő OBA.[2]
    Azonban ez természetesen nem minden. Ahhoz, hogy jelenleg akár Magyarországon, akár más európai országban valaki a fiat tőzsde – azaz a normál, immár megszokott értékpapír tőzsde - piacára léphessen, azaz az adott vállalat részvényeit megvásárolhassák a tőzsdéken, különféle jogszabályoknak kell megfelelni. Ez jelenleg a kriptovilágban nincs meg. Teljes mértékben szabályozatlan. Jelenleg bárki létre tudja hozni saját valutáját akár percek alatt is, amelyet bárki szabadon megvásárolhat és eladhat.
    Ez természetesen a csalások melegágya is egyúttal, hiszen rendkívül sok olyan coin található az interneten, amely mögött nincs fedezet, nincs valós projekt, lényegében egy valóságos lufi, amit az alkotó bármelyik pillanatban egy „rugpullal”- ilyen volt például a nagy port kavaró Squid Game sorozat tokenje, amely egy nap alatt több tízezerszeresére nőtte ki magát, majd a befektetők nem tudták kiutalni a betett pénzüket, és a csalók egyszerűen elmentek a pénzzel -  lenullázza a befektetők pénzét. Természetesen ez a decentralizált tőzsdéken nem igazán fordul elő, hiszen az ott listázott coinok akár több évre visszamenően leellenőrizhetőek.[3]
    Az ilyen magas fokú szabályozatlanságra tekintettel az Európai Parlament, valamint az uniós tagállamok képviselői igyekeznek kidolgozni a kriptoeszközök piacáról szóló szabályozást (MiCA). Ennek egyik oka lehet, hogy az EU megláthatta a kriptopiacban rejlő lehetőségeket, valamint azt a tényt, hogy egyre több felhasználó jelenik meg a piacon. [4]

Megoldási lehetőségek a szabályozásra

Mint, ahogy az már a fentiekben többször említésre került, a kriptovilág egy decentralizált hálózat, ahol a fogyasztókat nem védik az Unió fogyasztóvédelmi szabályai. A befektetők sok esetben nem rendelkeznek azokkal a fontos ismeretanyaggal, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy belekezdjenek a kereskedelembe, holott ez a fajta tőzsde fokozottabban veszélyesebb, mint a normál kereskedelmi tőzsde, legyen akár szó a Budapesti Értékpapír Tőzsdéről, vagy akár a New Yorkban található Wall Streetről. Véleményem szerint azonban az ilyesfajta rugpullok a kriptopiacba vetett hitet az emberekben még inkább rombolják, így szükséges a mihamarabbi szabályozás létrehozása.
   Ezen szabályozás létrehozása kimondottan nehéz, hiszen az anonimitás, és a decentralizáltság az egyik fő oka a kriptovaluták létrehozásának. Azonban ennek ellenére néhány alapvető szabályozás mégis szükséges ahhoz, hogy maga ez a rendszer fent tudjon maradni, az emberek hite megmaradjon, hiszen a kereslet és a kínálat aránya fogja meghatározni a piac értékét, amely emberek nélkül elértéktelenedne.
    Első és talán a legfontosabb szabály az, hogy nemzetközi szinten legyen egy olyan szabályozás, amely kötelezően előírja, hogy csak olyan személyek hozhatnak létre kriptovaluta váltókat, illetve tárcákat, amelyek rendelkeznek megfelelő fedezettel, és az alapítók személyazonossága az állampolgársága szerinti ország által hitelesített okmány legyen.
     Másodsorban szintén szükséges nemzetközi szinten szabályozni azt is, hogy olyan coinokkal lehessen kereskedni, és csak olyan valuták legyenek regisztrálva a blokkláncon, amelyek alapítói az imént említett feltételeknek szintén megfelelnek. Úgy gondolom, hogy bár ez által kis mértékben sérül az egyik elsődleges szempont, az anonimitás, ugyanakkor a kereskedőknek joguk van tudni, mibe fektetnek, és joguk van továbbá ahhoz az elváráshoz is, hogy a váltók nem fognak likviditáshiányban szenvedni kifizetéskor. Azonban az, hogy a likviditást hogyan lehet megoldani, kérdéseket vet fel, hiszen jelenleg ez csupán egy központi bank által megoldható, így a kriptovaluták függetlensége nagy mértékben csorbát szenved.
    Nem szabad megfeledkeznünk azonban arról, és pozitívumként értékelendő, hogy államok – példának okáért Magyarország – a kriptovaluta kereskedelméből származó bevétel után adózási kötelezettséget írnak elő. Minden bizonnyal ez egy hatalmas lépést jelent az államilag elismert, magánszemélyként történő bevételszerzés körében.
   Joggal merül fel a kérdés, hogy vajon miért ennyire népszerűek ezek az eszközök, illetve miért hisz benne ilyen sok ember, annak ellenére, hogy nem lehet megfogni, valamint nincs mögötte állami intézmény, amely esetlegesen a befektetőket kártérítené, ha összeomlik az adott érme. Ennek egyik oka talán abban rejlik, hogy a legnagyobb növekedést a legelső kriptovaluta, a Bitcoin hozta, így aki még annak kezdeti szakaszában beszállt, és vagy bányászta, vagy megvásárolta azt, mára már többszörös milliomosnak mondhatja magát, ha kitartott mellette, és ezen gyors meggazdagodás reménye sok ember fantáziáját felkelti. Ezen felül rendkívüli pozitívumként értékelhető, hogy a világ bármely részén tudunk fizetni a kripto kártyánkkal, amely egy fizikai bankkártya a digitális pénzek részére, amely teljes mértékben úgy működik, mint bármely más bankkártya a bankoknál.
     A Bitcoint, valamint az egyéb kriptoeszközöket már számtalan alkalommal temették, egy-egy nagyobb értékvesztést követően. Az ilyesfajta nagy volumenű csökkenés, valamint a hatalmas növekedés a piac volatilitásában rejlik. Nagy számokról beszélünk, ha azt mondjuk, több, mint háromszáz millió embernek van már a földön kriptovalutája, azonban azt feltétlenül hozzá kell tenni, hogy a bankszektor, valamint az egyes magánszemélyek milyen mértékben rendelkeznek ilyesfajta valutával, hiszen, ha valaki 1 dollárért vásárolt Bitcoint, már az is felhasználónak minősül, akárcsak az, aki 1 millió dollárért. A piac stabilitását növelheti azonban, hogy az egyes intézményi befektetők megjelennek a piacon, és több száz millió dollár értékben vásárolnak ezen eszközökből.
    Ezen fenti stabilitás elérését segíti az, hogy az Adidas, mint vezető világmárka befektet a Metaverzumba, az NFT-k világába, amely még inkább felkelti a közönség érdeklődését a WEB3 iránt.[5] Nem szabad megfeledkeznünk azonban arról sem, hogy a szinte mindenki által használt közösségi platform, a Facebook is a WEB3-ban látja a jövőt, ahol az emberek dolgozhatnak, játszhatnak, valamint beszélgethetnek az otthonukból.[6]

Jó-e vagy rossz a kriptovilág?

Erre a kérdésre a választ jelenleg nem lehet megmondani, mivel sok érv felsorakoztatható, mind a pozitív, mind pedig a negatív oldalon. Hiszen beszélhetünk róluk, mint a jövő fizetőeszközei, elhagyhatatlan befektetések, de jelenthetnek kockázatos üzletet is. Illetve a decentralizált, változékony digitális valuták veszélyeztetik az államok pénzügyi és monetáris rendszerek feletti ellenőrzését, növelhetik a rendszerszintű kockázatot, valamint elősegíthetik a pénzügyi bűnözést is. Ennek megfelelően a különböző országok is eltérően kezelik, így például Kína egyes területeit tiltja, addig például Oroszország vagy Észtország  a technológia kihasználásának módozatain dolgoznak.

 

Készítette: Orosz Krisztián, joghallgató, Debreceni Egyetem- Állam- és Jogtudományi kar

Források jegyzéke:

[1] A Kínai kormány nem kér a kriptovalutákból, https://kozjavak.hu/kinai-kormany-nem-ker-kriptovalutakbol (Letöltés dátuma: 2023.01.02.)

[2] https://academy.binance.com/en/glossary/secure-asset-fund-for-users ; (Letöltés dátuma: 2023.01.02.)

[3] https://www.portfolio.hu/uzlet/20220630/uj-kriptopiaci-szabalyozas-keszul-az-eu-ban-fontos-kerdesekben-donthetnek-553471 (Letöltés dátuma: 2022.08.25.)

[4]https://academy.binance.com/en/glossary/secure-asset-fund-for-users (Letöltés dátuma: 2022.08.25.)

[5]https://cryptofalka.hu/az-adidas-originals-nft-kollekciot-indit/ (Letöltés dátuma: 2022.08.26.)

[6]https://24.hu/tech/2022/02/19/horizon-worlds-300-ezer-regsiztracio-kozossegi-media-virtualis-valosag/ (Letöltés dátuma: 2022.08.25.)

 

Kategória: KormányzásKözjogBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 

• A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

U. L. labdarugó és a Royal Antwerp Football Club (a továbbiakban: Royal Antwerp), valamint az Union royale belge des sociétés de football Association (a továbbiakban: URBSFA) és az UEFA előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztettek elő a közöttük, választottbírósági ítélet hatályon kívül helyezése tárgyában folyamatban lévő eljárásban, mely elutasította U. L. és a Royal Antwerp által az URBSFA és az UEFA továbbá annak nemzetközi labdarúgó-tagszövetségei révén kiadott szabályzatok ellen benyújtott semmisségi és kártérítési keresetet. A vitatott rendelkezések közös pontja, hogy előírnak egy, a játékoskereten belüli, jegyzéken feltüntetendő minimum „saját nevelésű játékos” kvantitást, azaz olyan játékosok számát, akik egy adott klub vagy azon nemzeti labdarúgó‑szövetség kötelékében vettek részt képzésen, amelyhez a klub tartozik.

A kérdés arra irányul, hogy a meghatározott számú saját nevelésű játékos jegyzéken történő kötelező feltüntetése, a munkavállalók EUMSz 45. cikke szerinti szabad mozgásának indokolatlan korlátozását jelenti‑e. 

Szpunar főtanácsnok indítványában azzal érvelt, hogy a saját nevelésű játékosokra vonatkozó szabályok közvetett diszkriminációt valósítanak meg más tagállamok állampolgáraival szemben; a vitatott rendelkezések látszólag ugyan semlegesek, de a helyi szereplőket előnyben részesítik a többi tagállamból származó játékosokkal szemben. Az ilyen közvetett hátrányos megkülönböztetés azonban igazolható – a főtanácsnok elfogadja azt az érvet, hogy ezen szabályok alkalmasak a fiatal játékosok toborzására és képzésére irányuló cél eléréséhez. A hivatásos sporttal kapcsolatban a főtanácsnok emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió Bíróság a Bosman-ügy óta következetes abban, hogy tekintettel a sporttevékenységek, és különösen a labdarúgás társadalmi jelentőségére, legitimnek kell elfogadni a fiatalok toborzására és képzésére irányuló célt.

A főtanácsnoknak azonban kétségei vannak a szóban forgó rendelkezések általános koherenciáját illetően a saját nevelésű játékos meghatározása tekintetében.  Indokoltnak tartja ugyan az előre meghatározott számú hazai nevelésű játékos követelményét, de nem lát racionalitást abban, hogy a saját nevelésű játékosok fogalmát kiterjesszék a nemzeti labdarugó-szövetség köteléki szintjére is. A főtanácsnok ezért arra a következtetésre jutott, hogy a megtámadott rendelkezések nem koherensek, ebből kifolyólag nem alkalmasak a fiatal játékosok képzésének céljának elérésére – nem tartoznak a saját nevelésű játékosok közé a szóban forgó egyesületen kívül más klubból érkező játékosok.[1], [2]

Mi változott a Bosman-ügy óta? Hosszas jogi procedúrát követően, a Bosman-ügyben kimondta a Bíróság, hogy a lejárt szerződésű labdarúgók, mint szabad munkavállalók, maguk választhatják meg, hol folytatják pályafutásukat, így szabadon igazolhatóak. Másik kiemelkedő vonatkozása a döntésnek, hogy az EU alapelveivel ellentétesnek ítélték az idegenlégiósok számának korlátozását a közösség országaiba tartozó csapatoknál. Bosman esete után mondta ki a Bíróság azt is, hogy a profi sportolók jogi szempontból semmiben sem különböznek a többi munkavállalótól, és egységes szabályok vonatkoznak rájuk. A szabály ez utóbbi vonatkozása 2003-ban kibővült azokra az országokra is, amelyekkel az EU olyan kétoldalú megállapodást kötött, amely kimondta, munkavállalás során az állampolgárság nem lehet megkülönböztető érvényű.[3]

Az összefoglalót készítette: Olesnyovics Petra, joghallgató, DE ÁJK

Források jegyzéke:

[1] https://curia.europa.eu/jcms/upload/docs/application/pdf/2023-03/cp230045en.pdf (2023.03.16.)

[2]https://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=271085&pageIndex=0&doclang=HU&mode=lst&dir=&occ=first&part=1&cid=2107620 (2023.03.16.)

[3] https://curia.europa.eu/arrets/TRA-DOC-HU-ARRET-C-0415-1993-200406769-05N00.html (2023.03.16.)

Kategória: Európai UnióBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 

• A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

A következőkben a Facebook közösségi oldalt vizsgálom meg fogyasztóvédelmi és adatvédelmi aspektusból, különös figyelmet fordítva a személyes adatokkal való visszaélésre és az adatvédelmi hatóságok hatáskörének elemzésére a határon-átnyúló adatkezelésekkel összefüggésben. Felmerülhet a kérdés, hogy mi adja a téma fontosságát, hiszen ezen közösségi média felület láthatólag semmilyen jogszabályt nem szeg meg, próbálja a felhasználóknak a legjobb élményt nyújtani. Azonban a Facebookról elhíresült, hogy igen „liberálisan” bánik az adatainkkal és éppen ezért veszélyes is lehet, hiszen a felhasználó számára alig észrevehetően alkalmaz olyan megoldásokat, amelyek fogyasztóvédelmi, adatvédelmi és versenyjogi szempontból aggályosnak tűnhetnek.

A fogyasztóvédelmet az alábbiak szerint lehet meghatározni: „A fogyasztóvédelem (a fogyasztók védelme) olyan szemléletet, illetve politikát jelent, amely a jogviszonyban szereplő gyengébb fél szükséges védelmének teóriájaként jelenik meg.” [1] A terület további esszenciája az egyensúly helyreállítása, illetve az egyensúlytalanság csökkentése a fogyasztók védelmére a piaci viszonyok között. A fogyasztóvédelem egy fontos aspektusa, hogy a felhasználók adatai megfelelő védelemben részesüljenek. Az Európai Unióban 2018-ban lépett hatályba az általános adatvédelmi rendelet (továbbiakban: GDPR), amely hatékony adatvédelmi és fogyasztóvédelmi rendelkezések bevezetésére kötelezi és ösztönzi az uniós tagállamokat. A rendelkezések fókuszában az érintettek jogainak biztosítása kell, hogy álljon, hiszen a felhasználók megfelelő tájékoztatása az adatkezelésről ugyanis nem csak adatvédelmi, hanem fogyasztóvédelmi és versenyjogi kérdés is. A következőkben a fogyasztóvédelem és az adatvédelem Facebookal való komplex összefüggéseit szeretném megvizsgálni a legfrissebb EUB döntéseken keresztül.
   A Facebook weboldalán az olvasható, hogy a szolgáltatásai ingyenesen igénybevehetőek és nem tervez ezen a jövőben sem változtatni. Viszont sokan nem tudják, hogy közvetve a saját személyes adatainkkal fizetünk a szolgáltatásokért cserébe. Ahogy egyre inkább elmélyülünk a közösségi médiában, egyre több adatot szolgáltatunk magunkról, ami egyre több lehetőséget ad arra, hogy harmadik helyről származó weboldalak megszerezhessék és kiértékeljék azokat. Piacszerkezeti szempontokból kijelenthető, hogy a Facebook (a Twitterhez hasonlóan) monopolhelyzetben van Európában a közösségi médiumok terén. Éppen ezért tartom kiemelkedőnek azt a kérdést, hogy a Facebook meddig marad meg egy ilyen „vízfejű” és (jogi, illetve verseny szempontból) megközelíthetetlen intézménynek?
   A Facebook feddhetetlenségét mindenképpen rontja, hogy az ír adatvédelmi hatóság (DPC) 2018. március 15-én tizenhétmillió eurós pénzbírságot szabott ki a Meta Platforms Ireland Limited-re, mert 2018-ban a közösségimédia-cég több mint harminc millió Facebook-felhasználóját érintett egy adatvédelmi incidens. A DPC azt vizsgálta, hogy a Meta megfelel-e a GDPR személyesadat-kezelési szabályainak.[2] Végül a hatóság az eljárása során arra a következtetésre jutott, hogy a vállalat megsértette a GDPR 5. cikk (2) bekezdését és a 24. cikk (1) bekezdését azáltal, hogy nem vezetett be „megfelelő technikai és szervezési intézkedéseket, amelyek lehetővé tették volna számára, hogy azonnal bemutassa azokat a biztonsági intézkedéseket, amelyeket a gyakorlatban alkalmazott az uniós felhasználók adatainak védelme érdekében.” [3]
   Viszont nemcsak Európában, hanem az USA-ban is előfordulnak hasonló esetek. Az egyikben négy személy nyújtotta be azt a csoportos keresetet a kaliforniai szövetségi bíróságon, amely alapján 15 milliárd dolláros kártérítést követeltek a Facebook, a kaliforniai Menlo parkban 2010 áprilisa és 2011 szeptembere közötti elkövetett jogsértéseiért. A felperesek állítása szerint olyan „cookie” -nak nevezett digitális fájlokat alkalmaznak a közösségi oldal üzemeltetői, amelyek alapján az internet-felhasználók azonosíthatók, hiszen azokat összecsomagolták a plug-inektől (nyomon követi a felhasználók böngészési előzményeit) származó információkkal és kereskedelmi célból eladták a hirdetőknek.[4] Ezen esetek nem egyedülállóak, hiszen a személyes adatok tisztességtelen felhasználásával kapcsolatban nemcsak a Facebook, hanem más szolgáltatók (pl.: Google) is hatalmas büntetéseket kaptak már. Ami azonban látszik, hogy ezen szankcióknak eddig nem volt visszatartó erejük a jövőbeni jogsértések megakadályozására.
   Felmerülhet a kérdés, hogy akkor milyen eszközei vannak a tagállamoknak, vagy akár az Európai Uniónak személyes adataink védelméhez? Egy 2021. június 15-i EUB ítélet[5] nagy valószínűséggel úttörő jelleggel bír ebben a kérdésben. A belga magánélet védelméért felelős bizottság (a továbbiakban: CBPL, később a helyébe lépő adatvédelmi hatóság, GBA) elnöke 2015. szeptember 11‑én abbahagyásra kötelezés iránti keresetet nyújtott be a Facebook Ireland, a Facebook Inc. és a Facebook Belgium ellen a brüsszeli holland nyelvű elsőfokú bíróság előtt. A CBPL elnökének az volt a célja,  hogy megszüntesse azt a helyzetet, amely a bizottság leírása szerint többek között „a magánélet védelmére vonatkozó jogszabályok Facebook általi súlyos és nagy számban történő megsértését” valósítja meg, és amely abban áll, hogy e közösségi hálózat különböző technológiák – például a sütik, közösségi média beépülő modulok (például a „Tetszik”, illetve a „Megosztás” gomb) vagy képpontok – révén információkat gyűjt mind a Facebook‑fiókok tulajdonosainak, mind pedig a Facebook‑szolgáltatásokat igénybe nem vevők szörfölési magatartására vonatkozóan. Ezen elemek lehetővé teszik az érintett közösségi hálózat számára, hogy megszerezze az internetes honlap valamelyik oldalát megtekintő internethasználó bizonyos adatait, amelyek magukban foglalják például ezen oldal címét, az említett oldal látogatójának IP‑címét, valamint a szóban forgó megtekintés dátumát és időpontját.

Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a szóban forgó közösségi hálózat nem tájékoztatta kellőképpen a belga internethasználókat az érintett információk gyűjtéséről és ezen információk felhasználásáról. Egyébiránt az internethasználók által az említett információk gyűjtéséhez és kezeléséhez adott hozzájárulást érvénytelennek nyilvánította. Ennélfogva arra kötelezte a Facebookot, hogy a Belgium területén letelepedett valamennyi internethasználó vonatkozásában hagyjon fel azzal, hogy a beleegyezésük nélkül olyan sütiket alkalmaz, amelyek két évig aktívak maradnak azokon az eszközökön, amelyeket akkor használnak, amikor a Facebook.com domain alá tartozó internetes oldalakon szörfölnek vagy amikor harmadik fél honlapjára jutnak. Továbbá kötelezte az amerikai székhelyű céget, hogy hagyjon fel azzal a gyakorlattal, hogy sütiket helyez el a közösségi média beépülő modulok (példának okáért, különböző képek vagy posztok likeolása, megosztása vagy különböző cikkek megnyitása) vagy hasonló technológiai eszközök révén a Facebook közösségi hálózat által ily módon követett célokra tekintettel túlzott mértékben gyűjt adatokat. Ezentúl szolgáltasson olyan információkat, amelyekről észszerűen feltételezhető, hogy az érintett személyeket megtévesztik - az e közösségi hálózat által - a sütik használata érdekében rendelkezésre bocsátott mechanizmusok valós tartalmát, végül pedig a sütik és közösségi média beépülő modulok révén szerzett valamennyi személyes adatot – a jogszabály előírásainak megfelelően - semmisítse meg.

A Facebook Ireland (és mások) fellebbezést nyújtott be, végül a másodfokú bíróság csupán a Facebook Belgiumnak adta meg a fellebbezési lehetőséget és azt állította, hogy kizárólag az ír adatvédelmi biztos rendelkezik illetékességgel arra, hogy abbahagyásra kötelezés iránti keresetet indítson a Facebook Irelanddel szemben, mivel kizárólag az utóbbi felelős az említett közösségi oldal felhasználói személyes adatainak az Unióban történő kezeléséért.
   A másodfokú bíróság előzetes döntéshozatali kérelemmel fordult az EUB-hez, amelyben az Alapjogi Charta összefüggésben értelmezett GDPR-ral kapcsolatban arra kereste a választ, hogy az adatvédelmi rendelet hatálybalépésének időpontját (2018. május 25-ét) követően bekövetkező tények vonatkozásában eljárhat-e a Facebook Belgiummal szemben. Ez a kérdés azért merült fel, mert a GDPR „egyablakos ügyintézés” szabálya alapján (tekintettel arra, hogy a Facebook Irelandet tekintették az érintett adatok adatkezelőjének), kizárólag az ír adatvédelmi biztos rendelkezik hatáskörrel arra, hogy abbahagyásra kötelezés iránti eljárást indítson, és amely felett az ír bíróságok gyakorolnak felülvizsgálatot.
    Az EUB megállapította, hogy a rendelet bizonyos feltételek mellett lehetővé teszi a tagállami felügyeleti hatóság számára, hogy eljárást indítson akkor is, ha nem minősül fő felügyeleti hatóságnak. Tehát az uniós jog nem követeli meg, hogy - a határokon átnyúló személyesadat-kezelés szempontjából- adatkezelőnek vagy adatfeldolgozónak minősülő személy, aki ellen ezen eljárást kezdeményezik, a tagállam (csupán azt, hogy az EU) területén tevékenységi központtal rendelkezzen.
   Érdemes megemlíteni az EUB 2022. április 28-i ítéletét[6], amely álláspontom szerint új szintre emeli a fogyasztóvédelem eredményességét. Az alap probléma az volt, hogy a Facebook internetes platform többek között a www.facebook.de internetes címen tartalmaz egy App Center nevű területet, amelyen a Meta Platforms Ireland harmadik felek által biztosított ingyenes játékokat tesz elérhetővé a felhasználók számára. Amikor egyes játékokat az App Centerében keresnek, megjelenik egy jelzés, amely tájékoztatja a felhasználót arról, hogy az érintett alkalmazás használata lehetővé teszi a szerencsejáték-társaság számára, hogy személyes adathoz jusson, és engedélyt kap arra, hogy adatokat (például pontszámát és egyéb információkat) tegyen közzé az adott felhasználó nevében. A felhasználó az alkalmazás használatával automatikusan elfogadja az általános feltételeket és az adatvédelmi szabályzatot is. 
    A Federal Union, a jogsértési tilalmakról szóló törvény 4. §-a értelmében kereshetőségi joggal rendelkező testület úgy vélte, hogy az érintett játékok által az App Centerben nyújtott információk tisztességtelenek, különösen az alkalmazandó jogi követelmények be nem tartása tekintetében. Ezen túlmenően úgy véli, hogy az a kijelentés, miszerint  az alkalmazás jogosult a felhasználó bizonyos személyes adatainak a nevében történő közzétételére, olyan általános feltételnek minősül, amely indokolatlanul hátrányosan érinti a felhasználót. Fellebbezések folytán az ügy a  Szövetségi Bírósághoz került, amely előzetes döntéshozatali eljárás keretében az EUB-hez fordult. Arra a kérdésre kereste a választ, hogy a GDPR-ral ellentétesek e azon nemzeti szabályok, amelyek lehetővé teszik a versenytársak, illetve a jogszabályban megjelölt szervezetek számára, hogy jogaik konkrét megsértése nélkül eljárást indítsanak.
   A Bíróság úgy határozott, hogy a GDPR 80. cikkének (2) bekezdése nem zárja ki azokat a nemzeti jogszabályokat, amelyek lehetővé teszik a fogyasztóvédelmi egyesület számára, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tilalmára, valamely fogyasztóvédelmi törvény megsértésére vagy az érvénytelen általános szerződési feltételek alkalmazásának tilalmára hivatkozva – konkrét jogsértés nélkül - bírósági eljárást indítson. A fenti – tisztességtelen gyakorlattal kapcsolatos - kérdéseket pedig a nemzeti bíróság vizsgálja majd meg.

Összességében megállapíthatjuk, hogy az az ítélkezési gyakorlat alakul ki Európában, hogy a nemzeti fogyasztóvédelmi szervezetek konkrét jogsértés bekövetkezése nélkül  is tudnak igényt érvényesíteni – bizonyos feltételek teljesülése esetén -  a Facebook ellen. Viszont véleményem szerint még messze vagyunk attól, hogy az a természetes személyek, mint fogyasztók egyéni keresettel élhessenek. Mindazonáltal mindenképpen pozitívum a számomra, hogy a nagy techóriás ellen már a tagállami hatóságok és egyéb non-profit szervezetek is képesek az egyensúlytalanságot csökkenteni, mint a fogyasztóvédelem egyik fő célját, éppen ezért ilyen eklatáns példákkal (mint ezek az ítéletek) járulnak hozzá, hogy az átlag felhasználó kevésbé érezhesse magát kiszolgáltatva.

Készítette: Boros Dominik, DE ÁJK, negyedéves joghallgató

Források jegyzéke:

[1] Csécsy György - Fézer Tamás - Hajnal Zsolt - Károlyi Géza-Törő Emese - Zoványi Nikolett: Az üzleti élet szerződéseinek joga. Debreceni Kiadó, Debrecen, 2015.  243. oldal

[2] Az Európai Parlament és a Tanács  (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet). 5. cikk (1) bekezdés f) pontja, 5. cikk (2) bekezdése, 24. cikkének (1) bekezdése és 32. cikkének (1) bekezdése.

[3] https://jogaszvilag.hu/vilagjogasz/17-millio-euro-gdpr-birsagot-kapott-a-meta/ (2022.12.21.)

[4] https://www.reuters.com/article/idUSKBN2BE1TX (2022.12.21.)

[5]C‑645/19 sz. ügy Facebook Ireland Limited és társai kontra Gegevensbeschermingsautoriteit ügy[ECLI:EU:C:2021:483]

[6] C‑319/20 sz. ügy a Meta Platforms Ireland Limited, és a Bundesverband der Verbraucherzentralen und Verbraucherverbände – Verbraucherzentrale Bundesverband e.V. között folyamatban lévő ügy [ECLI:EU:C:2022:322]

 

Kategória: KormányzásEurópai UnióBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 

• A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Athanasios Rantos főtanácsnok indítványa egy olyan lengyel ügyben született, amely 2017 óta a közérdeklődés középpontjában áll, ezért a Közjavak is többször foglalkozott a témakörrel (lásd például „Utolsó szög a jogállamiság koporsóján? – Mi lesz a lengyel bírói függetlenséggel?” vagy „Döntött a lengyel bírósági reform ügyében az EUB” című blogbejegyzéseket). 

Az ügy tényállása

A most született főtanácsnoki indítvány középpontjában a Nemzeti Igazságszolgáltatási Tanács (továbbiakban: KRS) engedélyezési mechanizmusának kérdésköre áll. Ezen mechnaizmus -, amely a 2017. évben igazságügyi reform részeként bevezetett lengyel rendes bíróságok szervezetéről szóló törvény alapján született - előírja, hogy azoknak a bíráknak, akik a nyugdíjkorhatár elérése után is el kívánják látni tisztségüket, szándékukról nyilatkozniuk kell a KRS-nek. Az elutasító határozattal szemben a lengyel legfelsőbb bíróság rendkívüli felülvizsgálati tanácsához lehet felülvizsgálattal élni.
   A jelenleg folyamatban lévő előzetes döntéshozatali eljárást egy olyan ügyben kezdeményezték, ahol a jogvita középpontjában egy a KRS elutasító határozatával szemben, határidőn túl benyújtott fellebbezés áll.
   A rendkívüli felülvizsgálati tanács az eljárása felfüggesztésével egyidőben azt kérdezte az Európai Unió Bíróságától, hogy sérti-e a bírák elmozdíthatatlanságának és függetlenségének az elvét, az a lengyel szabály, amely:

• a nyugdíjkorhatár elérését követően a bírói tisztség ellátását egy másik hatóság engedélyétől teszi függővé, illetve
• a jogszabályban meghatározott határidő elmulasztása esetén a kérelmezéshez való jog elvesztését írja elő.

Főtanácsnoki indítvány

A főtanácsnok először az vizsgálta meg, hogy a szerv, amely előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett „bíróságnak” tekinthető e. Ennek oka, hogy a tanács függetlenségével kapcsolatban több kétely is felmerült. (lásd. korábbi „Ellentétes az uniós joggal a lengyel bírák visszahívhatóságának szabályozása” című blogbejegyzést). A főtanácsnok ezen követelményt nem az Európai Unióról szóló szerződésben foglalt, a bírák elmozdíthatatlanságának és függetlenségének elve, illetőleg az Európai Unió Alapjogi Chartájában foglalt, a hatékony jogorvoslathoz való jog szempontjából közelítette meg a kérdést, hanem a hatékony bírói jogvédelemhez való jog tiszteletben tartására összpontosított.

Vizsgálódása eredményeképpen megállapította, hogy a rendkívüli tanács „bíróságnak” tekinthető, így jogszerűen fordult az EUB-hez előzetes döntéshozatali eljárás keretében. Álláspontja szerint még ha a lengyel igazságszolgáltatási rendszer reformjait követően a KRS a végrehajtó hatalom által ellenőrzött „foglyul ejtett intézménnyé” vált is, az a tény, hogy hatáskörrel rendelkezik annak eldöntésére, hogy engedélyezi-e vagy sem a bírói tisztségek ellátásának meghosszabbítását, önmagában nem elegendő a bírói függetlenség elve megsértésének megállapításához.
    Ezt követően az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre fejtette ki álláspontját és megállapította, hogy a bírói tisztség további betöltéséről szóló KRS-határozat alapjául szolgáló kritériumok túlságosan homályosak és ellenőrizhetetlenek. Kételyek merülnek fel azzal kapcsolatban is, hogy a lengyel törvény nem ír elő határidőt, amelyen belül a KRS-nek el kell fogadnia a határozatát. A főtanácsnok véleménye, hogy az uniós joggal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a bíró azon szándéknyilatkozatának érvényességét, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is bírói tisztséget kíván ellátni, olyan hatóság engedélyétől teszi függővé, amely bizonyítottan nem független a jogalkotó vagy a végrehajtó hatalomtól, és amely a határozatait homályos és nehezen ellenőrizhető kritériumok alapján hozza meg.
   A szándéknyilatkozattal kapcsolatban megállapítja, hogy a lengyel törvényben előírt hat hónapos határidő, elég hosszú ahhoz, hogy a bírónak lehetősége legyen átgondolt döntést hozni azzal a nyilatkozatával kapcsolatban, hogy továbbra is el kívánja-e látni a tisztségét. Ezen jogvesztő határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítés kizártsága pedig nem teszi ki a bírákat semmilyen külső nyomásnak vagy befolyásnak, és az ráadásul megfosztja a KRS-t a mérlegelési jogkör gyakorlásának lehetőségétől.
    Ettől az értékeléstől függetlenül a főtanácsnok szerint a rendkívüli felülvizsgálati tanács feladata e jogvesztő határidő arányosságának vizsgálata.

 

Az összefoglalót készítette: Gál Klaudia Kitti, 4.éves joghallgató

 

Források jegyzéke:

A főtanácsnok indítványa a C-718/21. sz. Krajowa Rada Sądownictwa (A bírói tisztség további betöltése) ügyben

• Uniós „atomfegyver” kerül bevetésre Lengyelországgal szemben? - A lengyel igazságügyi reform, https://kozjavak.hu/unios-atomfegyver-kerul-bevetesre-lengyelorszaggal-szemben-lengyel-igazsagugyi-reform (Letöltés dátuma: 2023.03.02.)
• Ellentétes az uniós joggal a lengyel bírák visszahívhatóságának szabályozása, https://kozjavak.hu/ellentetes-az-unios-joggal-lengyel-birak-visszahivhatosaganak-szabalyozasa (Letöltés dátuma: 2023.03.02.)
•  Utolsó szög a jogállamiság koporsóján? – Mi lesz a lengyel bírói függetlenséggel? https://kozjavak.hu/utolso-szog-jogallamisag-koporsojan-mi-lesz-lengyel-biroi-fuggetlenseggel (Letöltés dátuma: 2023.03.02.)
• Döntött a lengyel bírósági reform ügyében az EUB, https://kozjavak.hu/dontott-lengyel-birosagi-reform-ugyeben-az-eub (Letöltés dátuma: 2023.03.02.)

 

 

 

Kategória: AlapjogokEurópai UnióBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 

• A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Az utóbbi évek során folyamatosan visszatérő probléma a kollektív munkajog létjogosultsága és annak modernkori kihívásai, valamint a hatékony érdekegyeztetés kérdése, nemcsak nemzeti, hanem európai színtéren is. A kollektív munkajog fontosságát és tartalmi esszenciáját az a tény adja, hogy ez a jogintézmény, ez a jogág hivatott „visszabillenteni” a munkaviszonyokat az „alá-fölé” rendeltségből a „mellérendeltség” irányába, valamint ezen jogintézmény hivatott a munkáltató hatalmi túlsúlyával szemben fellépni, főként a munkavállalók közösségének a javára. Ugyanakkor a kölcsönös együttműködés és kooperáció hosszú távon mindkét fél javára válhat.

Bevezetés

Az európai kollektív munkajog igénye először a munkavállalók szociális jogairól szóló chartában, valamint az Európai Unió Alapjogi Charta 27. és 28. cikkeiben jelentek meg.[[1]] Ezen munkavállalói jogok a következők: a tájékoztatáshoz és konzultációhoz való jog, a szervezkedés szabadsága, a kollektív alkuhoz való jog, valamint a kollektív fellépéshez való jogot is ide kell sorolnunk. Ugyanakkor fontos azt is kiemelni, hogy az Európai Unió úgy ítélte meg, hogy az EUMSZ 153. cikkének értelmében nincs kompetenciája és hatásköre azon feladat ellátására, hogy a kollektív munkajog miden területén, az egész Unióra kiterjedő, kötelező erejű jogszabályokat alkosson. Ezért az EU konkrét jogszabályokat, amelyeknek legtöbbje irányelv, csak néhány kivételes jog és kötelezettség terén alkotott, valamint létrehozta az európai szociális párbeszéd intézményét.[[2]]

Melyek ezek a jogok és kötelezettségek?

Az első jog és kötelezettség, amelynek terén az Európai Unió egységes minimál standartokat határozott meg a „tájékoztatás és konzultáció joga és kötelezettsége”, amelyről a 2002/14/EK irányelv bővebben is rendelkezik. Az irányelv általános és egységes keretet ad a munkavállalók megfelelő időben történő, azaz a döntés meghozatala előtti tájékoztatásának és a velük való konzultációra, ezen szabály gyakorlati alkalmazását az Európai Unió Bíróságának következetes ítélkezési gyakorlata több döntésében is felvillantotta. A keretirányelvnek azért is van óriási jelentősége, mivel a posztkommunista államokban nem volt igazán kiforrott gyakorlata a munkavállalói részvételnek és ezen minimálstandartok nemzeti szintű betartása elősegíti a munkavállalók részvételét a vállalkozás működtetésében, valamint a versenyképesség fokozása érdekében.[[3]]
   A konzultációs és tárgyaláshoz való jognak, ugyanakkor vannak olyan „csataterei”, amelyek terén sokáig elképzelhetetlen volt az áttörés, ilyen volt a multinacionális vállalatoknál dolgozó munkavállalók részvételi jogainak kérdése. Első ízben ezen kérdést a 94/45/EK irányelv volt hivatott rendezni, ugyanakkor ez az irányelv olyan fogyatékosságokkal rendelkezett, amelyeket a multinacionális vállalatok ki is használtak saját javukra, ezen kihasználásnak egyik legjobb példája a Renaul Vilvorde eset.[[4]] Ezért szükségesség vált a 2009/38/EK irányelv hatályba lépése, amely megpróbálta orvosolni a Renault- esetben kialakult gyakorlati problémákat és ennek hozományaként létrehozta az Európai Üzemi Tanácsot. Az Európai Üzemi tanács hivatott azt a problémát megoldani, hogy a modernizálás és a munkáltatók és munkavállalók transznacionalitásának növekedése mellett, a tájékoztatás és a konzultáció ne egy elenyésző és haldokló intézménnyé váljon, hanem tényleges tárgyalások formájában a munkavállalók képviselői javaslataikkal és konzultációjukkal elősegíthessék a munkakörülmények és a versenyképesség növekedését.
   A „konzultációhoz és a tárgyaláshoz való jog” -hoz tartozó kihívások mindig is sokszínűek voltak, és ez az utóbbi időben sem változott, sőt az újonnan megjelenő munkavállalási formák csak izgalmasabb kihívásokat szültek ezen a területen is, és nagyon sok kollektív tárgyalási mód kezdett ennek fényében átalakulni. Ilyen többek között a vállalkozói és munkavállalói oldal metszetében megjelenő „munkások” kérdése, amely egy eddig szilárdnak hitt ítélkezési gyakorlatot reformált meg.
   Az Európai Unió Bírósága jelentős reformokat kezdett el kidolgozni a híres Viking és Laval ügyekben, amelyekben kimondta, hogy amennyiben egy sztrájk, vagy egy munkavállalói kollektív fellépés a közösségi jogba ütközik az jogellenes, valamint a bíróság ezekben az ügyekben az arányosság és szükségesség elvét is kritériumként jelölte meg az ilyen fellépések kapcsán. Ezen felül a „platform munkások” körét legjobban érintő ítélet, az FNV Kunstein ügyben hozott volt, amelyben a bíróság jogot adott a kollektív béralkuhoz, a munkáltatóval vállalkozói szerződésben tevékenykedő „munkásoknak”. Ezáltal továbbfejlesztve és megreformálva a bíróság joggyakorlatát az Albany ügyhöz képest.
    Az újonnan megjelenő és egyre tömegesebben elterjedő „platform munkavállalás” miatt az Európai Uniónak is állást kellett foglalni ebben a kérdésben, ezért egy irányelvet hozott létre az EU, amely az eddigi nehézkes és darabos tagállami szabályozást hivatott egy irányba terelni. A tagállami szabályozás terén megfigyelhető az a tendencia, hogy ahol a kollektív jogérvényesítésnek nagy hagyománya van, és az ilyenfajta kultúra a munkástársadalom szerves része ott már ideje korán elkezdték a „platform munkások” kollektív jogérvényesítési kérdéseit tárgyalni (Jesnes- Ilsøe - J. Hotvedt 2019). Erre legjobb példa a norvég Foodora és a svéd Bzzt ügyek, melyekben a „platform- munkáltatók” kollektív szerződéseket kötöttek a platformnál dolgozók tömegeivel, amelyekben rendezték a munkakörülményeket és bértárgyalásokat is folytattak. Ezáltal „quasi- munkavállalónak” ismerve el a platform munkásokat.
   Továbbá az EU szükségesnek érezte, hogy a fent említett irányelvben szabályozza a tájékoztatási és konzultációs jogot és kötelezettséget is, amelynek tekintetében egyértelműen a 2002/14/EK irányelv csapásvonala mentén foglalt állást és kiterjesztette az irányelv hatályát a platform munkát végző munkásokra is.
    A tájékoztatáshoz és konzultációhoz való joghoz és kötelezettséghez szorosan kapcsolódó lex specialis-ként megjelenő csoportos létszám leépítéssel kapcsolatos irányelvek rendelkezéséi is fontosak a téma szempontjából. Jelenleg a 98/59/EK irányelv van hatályban, amely egyesítette és hatályon kívül helyezte a 75/1/EGK és a 92/56/EGK irányelveket. Az irányelvek értelmében a munkáltatónak csoportos létszámleépítés esetén két objektív kötelezettsége van, amelyek a következőek: egyrészről a munkavállalók tájékoztatása és a velük való konzultáció, valamint az illetékes tagállami munkaügyi hatóság tájékoztatása. A munkavállalók képviselőivel való konzultációról az Európai Unió Bíróságának kiforrott gyakorlata létezik és számos sok hivatkozási alap szolgál ahhoz, hogy milyen kritériumoknak kell ebben az esetben megfelelnie a munkáltatónak, ilyen kritériumokat mondott ki a Nielsen-ügyben, vagy a Nolan- ügyben, vagy a Junk- ügyben is a bíróság.
   Érdekesség továbbá, hogy a Bíróság az Európai Közösségek Bizottsága konrta Nagy- Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága ügyben kifejtette, hogy a tagállami szabályozásnak akkor is biztosítania kell a tárgyalás lehetőségét, ha egy adott munkáltatónál egyébként hiányzik a munkavállaló formalizált munkahelyi szintű képviselete. Tehát ez a megállapítás esetünkben két dolog miatt lehet fontos, az egyik a „platform munkások” miatt, mivel amennyiben a munkáltató nem engedélyezi a platform munkások számára, hogy a munkahelyen külön érdeképviseletet működtessenek, abban az esetben is megilleti őket a csoportos létszámleépítés esetén egy garanciális szintű védelem, valamint a másik fontos felvetés nem mást mint, az, hogy a magyar Mt.-nek a csoportos létszámleépítésre vonatkozó szabályai ezen ügy fényében sérthetik az irányelvbe foglalt minimálstandartokat.

Lehetséges lenne-e vagy egyáltalán szükséges lenne-e az egységes, minél kiterjedtebb Európai Uniós kollektív munkajogi szabályozásra törekedni?

A legfontosabb szabályozási lépcsők áttekintésé után megállapítható, hogy az egységes kötelező szabályozás szükséges lenne, ugyanakkor ennek jogi akadálya van, mivel az EUMSZ. 153. cikkében az Európai Unió önmagát erőteljesen korlátozta olyan kérdésekben, amelyek a következő tárgyköröket érintik: a díjazás, az egyesülés joga, a sztrájkjog vagy a kizárás joga. Ugyanakkor véleményem szerint, ezen kérdések egy szignifikánsabb fellépés tárgyai is lehetnének, mivel a kollektív tárgyalások nagymértékben befolyásolhatják az individuális munkaviszonyokat, valamint nem lehet szem elől téveszteni a kollektív kérdés szociális vonzatát sem. Továbbá az egyre inkább háttérbe szoruló kollektív munkajogi jogérvényesítés és a kollektív intézmények lecsupaszítása a posztkommunista tagállamokban figyelhető meg legjobban, meglátásom szerint, ez ellen a tendencia ellen az Európai Uniónak a közeljövőben fel kell lépnie valamilyen módon, ugyanis a formális jogkövetés nem jelenti azt a tagállam részéről, hogy az irányelvbe foglalt feltételek céljának és a kollektív jogérvényesítés lehetőségének ténylegesen eleget tett az adott nemzeti jogrendszer.[[5]]
    Következtetésem szerint az új foglalkoztatási formákkal kapcsolatos aktusok innovatív és a jövőben is követendő irányt vettek, ugyanis az EU időben felismerte, hogy az egységes szabályozás megteremtése a közeljövőben elhanyagolhatatlan teendő lesz és az ügy érdekében átfogó jogalkotásba is kezdett. Igaz, e tekintetben még hosszú út áll az uniós szintű jogalkotás előtt, mivel még szükséges a bővebb és konkrétabb szabályozás kidolgozása és az irányelvek tökéletesítése ezen tárgykörben, valamint a még inkább egységes és előremutató európai bírósági joggyakorlat kimunkálása. E mellett pedig – ebben a tárgykörben – nem elhanyagolható a tagállamok szerepe sem, hiszen véleményem szerint nemzeti szinten is szükséges szem előtt tartani a kollektív munkajogi intézmények organikus fejlődését azok leépítése, illetve formálissá tétele helyett.

 

Készítette: Németh Tamás, DE ÁJK, ötödéves joghallgató

 

A kutatás az Igazságügyi Minisztérium által támogatott, a „Jogászképzés színvonalának emelését célzó   programok” keretén belül valósult meg.

Forrásjegyzék:

[1] Hungler Sára- Gellerné Lukács Éva- Petrovics Zoltán- Dudás Katalin: Az Európai Unió Szociális és Munkajoga, Budapest, 2020, ELTE Kiadó

[2] Ferencz Jácint- Göndör Éva- Gyulavári Tamás- Kártyás Gábor: Munkajogi Alapismeretek, Budapest, 2020, ELTE Kiadó.

[3] Hungler Sára- Gellerné Lukács Éva- Petrovics Zoltán- Dudás Katalin: Az Európai Unió Szociális és Munkajoga, Budapest, 2020, ELTE Kiadó

[4] Brian Bercusson: European Labour Law (Second edition), Cambridge, 2009

[5] Kristin Jesnes, Anna Ilsøe, Marianne J. Hotvedt: Collective agreements for platform workers? Examples from the Nordic countries

 

Kategória: AlapjogokEurópai UnióBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 

• A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Jog – vallás – oktatás: a tagállam által az egyházi magániskoláknak nyújtott támogatásokról döntött az EUB (a C-372/21. számú ügy értelmezése)

Az osztrák legfelsőbb közigazgatási bíróság előzetes döntéshozatal céljából fordult az EUB-hez az előtte folyamatban lévő német adventista egyház[1] és az osztrák oktatási igazgatóság[2] között fennálló jogvita eldöntése kapcsán.
    A német adventista egyház Németországban közjogi jogi személyiséggel bír, azonban az osztrák jog által nem rendelkezik elismert egyházi jogállással.[3] Az egyház – mint magánoktatási intézmény – az iskola személyzetének díjazásához támogatás iránti kérelmet nyújtott be az illetékes osztrák hatósághoz. Az oktatási hatóság elutasította a kérelmet, arra hivatkozva, hogy ilyen támogatás csak az osztrák jog által elismert egyházakat és vallási közösségeket illet meg. Jelen esetben a kérelmet benyújtó egyház egy a német jog által elismert vallási felekezet, amely egy Ausztriában található oktatási intézménye számára kért támogatást az osztrák hatóságtól.
    Az elutasított kérelemmel szemben a német adventista egyház felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az osztrák legfelsőbb közigazgatási bírósághoz, amely előzetes döntéshozatal céljából az EUB-hez fordult.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben az EUB-hez intézett két kérdés:

Egyrészt, hogy az uniós jog hatálya alá tartozik-e az Európai Unió valamely tagállamában elismert és ott székhellyel rendelkező vallási közösség egy másik tagállamban történő támogatás megítélésének a kérdésében, ha a másik tagállam joga szerint az nem minősül elismert egyháznak, illetve vallási közösségnek, csupán bejegyzett egyesületnek?

Az első kérdéssel kapcsolatban fontos kiemelni az EUMSZ 17. cikkének (1) bekezdését, amely szerint az Európai Unió tiszteletben tartja és nem sérti az egyházak és vallási szervezetek és közösségek nemzeti jog szerinti jogállását a tagállamokban. Vagyis ennek értelmében a tagállamok szuverén döntése, hogy milyen módon szervezi meg az állam a vallási rendszerét.
   Emellett azonban fontos kiemelni, hogy jelen esetben a német adventista egyház által működtetett osztrák oktatási magánintézményt úgy kell tekinteni, mint egy Ausztriában gazdasági tevékenységet folytató – az osztrák jog által hivatalosan bejegyzett – egyesület, amely finanszírozása jelentős mértékben magánforrásból származik. Erre tekintettel az ügyben megjelenik az ún. „határokon átnyúló elem”, amelynek köszönhetően főszabályként alkalmazni kell az uniós jog szabad mozgásra vonatkozó rendelkezéseit is.
   Így az első kérdésre az EUB válasz igenlő, vagyis a felek közötti eset a határokon átnyúló elemre tekintettel nem vonható ki az uniós jog hatálya alól.

Másrészt, az EUMSZ 56. cikkének értelmezésével kapcsolatban az a kérdés merült fel, hogy ellentétes-e az uniós joggal az a nemzeti szabály, amely a felekezeti magániskoláknak a támogatásához azt a feltételt írja elő, hogy a kérelmező a nemzeti jog alapján egyházként vagy vallási közösségként legyen elismerve?

Elsőként az EUB jelen ügyben az EUMSZ 49. cikke által biztosított letelepedés szabadsága hatálya alá tartozónak tekintette a kérdést és kifejtette, hogy az ügy tárgyát képező nemzeti szabályozás a letelepedés szabadságának a korlátozásának minősül[4], azonban a korlátozás elfogadható lehet, ha az elérni kívánt cél vagy közérdeken alapuló kényszerítő indok igazolja azt, megfelel az arányosság elvének és alkalmas az elérni kívánt cél biztosítására, úgy, hogy nem lépi túl a cél eléréséhez szükséges mértéket.[5]
   Erre tekintettel az EUB kifejtette, hogy a felekezeti magániskolák kiegészítő elemei a közoktatási rendszernek, amellyel biztosított a szülők számára, hogy vallási meggyőződésüknek megfelelő oktatási intézményt válasszanak gyermekeik számára. Ezt az indokot az EUB „közérdeken alapuló kényszertő oknak” minősítette, ezzel igazolva a letelepedés szabadságának korlátozását.
    A szükségesség és arányosság kapcsán pedig kifejtette, hogy az osztrák nemzeti jog annak a biztosítását célozza, hogy az állami oktatási intézményekhez képest kiegészítő képzést biztosító iskolák a lakosság számára elérhetővé váljanak (tehát ne csak a tagjai számára legyenek hozzáférhetőek). Másrészt az osztrák szabályozással kapcsolatban az EUB azt is kimondja, hogy alkalmas arra, hogy a szülők vallási meggyőződésük szerint válasszanak oktatási intézményt gyermekeik számára.
    A cél eléréséhez szükséges mérték vizsgálatánál az EUB az Unió semlegességének követelményét mondja ki a kérdés tekintetében, hiszen az EUMSZ 17. cikke értelmében nem kötelezhető egyetlen tagállam sem arra, hogy bármely egyház vagy vallási felekezet jogállását azért ismerje el, mert más tagállam joga elismeri.

Így összességében a második kérdésre az EUB válasza: az uniós joggal „nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a felekezeti iskolákként elismert magán oktatási intézményeknek szánt állami támogatás nyújtását ahhoz a feltételhez köti, hogy ezen intézmény tekintetében a támogatási kérelmet benyújtó egyházat vagy vallási közösséget elismerje az érintett tagállam joga”[6]. Továbbá hozzátette, hogy ez akkor is igaz, ha ezen egyházat más tagállam – a származási tagállam – joga elismeri.

 

Az összefoglalót készítette: Hegedűs Sára Örzse, joghallgató DE ÁJK

 

Források jegyzéke:

C-372/21. számú ügy

Európai Unió Bírósága 20/23. sz. Sajtóközlemény   https://curia.europa.eu/jcms/upload/docs/application/pdf/2023-02/cp230020hu.pdf

 

[1] Németországi Hetednapi Adventisták Szabadegyháza

[2] Bildungsdirektion für Vorarlberg

[3] C-372/21. számú ügy [6. pont]

[4] C-372/21. számú ügy [32. pont]

[5] C-372/21. számú ügy [33. pont]

[6] C-372/21. számú ügy [45. pont]

Kategória: Egyházak és közszolgáltatásokEurópai UnióBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 

• A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges